Jump to content

EL: a Fradi és a Loki örülhet, az MTK izgulhat

2015. 07. 03. 10:34

Tegnap a magyar csapatok számára is megkezdődött az Európa Liga sorozat 2015-2016-os évada. A Debrecen és a Ferencváros jó előjelekkel várhatja a visszavágót lévén előbbi hazai pályán nyert, utóbbi pedig idegenben ért el döntetlent, az MTK viszont még izgulhat köszönhetően a hazai pályán elért gól nélküli döntetlenjének.

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a holland Go Ahead Eagles otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának csütörtöki első mérkőzésén. Thomas Doll együttese remekül kezdett, Gera góljával már a negyedik percben vezetést szerzett. A holland élvonalból az elmúlt idény végén búcsúzott vendéglátó együttes - amelyből a kiesés után több meghatározó futballista is távozott - nem jelentett komoly veszélyt Dibusz kapujára, sőt, inkább a zöld-fehérek előtt adódtak lehetőségek. Közvetlenül a szünet előtt mégis egyenlített a holland csapat, Vriends egy szöglet után volt eredményes. A fordulást követően egy darabig a lendületben lévő hazaiak irányították az összecsapást, de nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A folytatásban ismét a Ferencváros került mezőnyfölénybe, ám a helyzetek itt is elmaradtak. A 88. percben Busai dönthette volna el az összecsapást, de elképesztő ziccerben hibázott, az ellentámadásból pedig Dibusz mentette meg a döntetlent.
A Debrecen kis túlzással már az első, hazai találkozkóján eldöntötte a továbbjutás kérdését, miután 3-0-ra legyőzte a montenegrói Sutjeska Niksic csapatát. A hajdúsági együttes Rene Mihelic révén szerzett vezetést bő negyedóra elteltével, a második félidőben aztán Dusan Brkovic és Ibrahima Sidibe is betalált. A DVSC így megnyugtató előnnyel várhatja az egy hét múlva esedékes idegenbeli visszavágót.
Az MTK háza táján már nem lehetnek ennyire boldogok, a kék-fehérek ugyanis gól nélküli döntetlent játszottak "hazai pályán" - az Újpest otthonában - a szerb Vojvodinával a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A mérkőzés elején az MTK volt aktívabb, néhány kisebb helyzete is akadt, ám igazán nagy veszélyt nem tudott kialakítani, elsősorban a mezőnyben folyt a játék. A 38. percben Torghelle Sándor passza után Marek Strestík lőtt a kapuba, ám lesről indult, így a játékvezető nem adta meg a gólt. A szünet előtt Torghelle jobb oldalról, háttal vágta középre a labdát, az érkező Varga Szabolcs a kapuval szemben nyolc méterről lőhetett tisztán, ám rosszul találta el a labdát, amely így kapu mellé pattogott. A fordulás után Vadnai Dániel centerezett tökéletesen Torghellének, aki hét méterről a kapus kezébe pöckölte a labdát. A 79. percben kis híján megszerezték a vezetést a vendégek, de Dragan Vukmir becsúszva mentett óriásit Mrdakovic lövésénél. Kisebb helyzetek még akadtak, ám gólt egyik csapat sem szerzett, a továbbjutás így teljesen nyitott a visszavágó előtt.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Go Ahead Eagles (holland)-Ferencváros 1-1 (1-1)
Debreceni VSC-Sutjeska Niksic (montenegrói) 3-0 (1-0)
MTK Budapest-Vojvodina (szerb) 0-0


(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)