Jump to content

A magyar-görögről még egyszer, utoljára – szubjektív

2015. 04. 02. 19:53

A vasárnapi, 0-0-val végződő Magyarország-Görögország mérkőzést követően mind a nyomtatott sajtó, mind a szurkolók nagy része kisebb össztűz alá vették a magyar csapat játékát, és ezzel közvetve Dárdai Pál szövetségi kapitányt is. A kritikusok elsősorban a hazai pályán elvárható lendületes, agresszív támadójátékot hiányolták, kiemelve, hogy az ehhez hasonló játékkal a csoport első két helyének elérése nem realitás, csak a pótselejtezőt érő harmadik hely megszerzése valósulhat meg. Nézzük, mennyire lehet igaza a kritikus hangoknak...

A hollandok elleni 8-1-es zakó után Szalai Ádám fogta magát, és egy mintegy 30 perces nagymonológban a nagyvilág elé tárta a magyar futball elmúlt 30 évének minden problémáját. Sokan sokféleképpen ítélték meg a kifakadást, a legnagyobb probléma talán mégis az, hogy voltak benne azóta is igaznak tetsző tételmondatok: nincs fix BL- vagy EL-induló csapatunk, nincs, vagy csak elvétve van ilyen csapatokban vagy topligában szereplő játékosunk, és nincs az ilyen csapatoknál lehetőséget kapó magyar szakember. A 2000-es évek eleje (Király, Dárdai, Lisztes, Gera, Hajnal) óta ma a mezőnyjátékosok közül egyedül Dzsudzsák Balázs az, aki – ha a hírek igazak – a moszkvai évek után nyártól a Bundesligában vagy a Serie A-ban játszhat. Ha tehát igazán keményen akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondani: NINCS MAGYAR LABDARÚGÁS. Meg merem kockáztatni, hogy ezt az utóbbi évek szövetségi kapitányai közül egyedül Dárdai Pál látja, és ami még fontosabb: be is ismeri. Ehhez a tudásszinthez igazítja a válogatott taktikáját: egy masszív, szervezett védelem, két, védekezőbb felfogású középpályás, és abból a meccsenkénti 2-3 gólhelyzetből, amit ez a felállás „lehetővé tesz”, értékesíteni annyit, amennyit lehet. A finnek ellen sikerült egyet gólra váltani, a görögök ellen nem. Az utóbbi 10 év leggyengébb görög válogatottja ellen, amiben még így is Bundesligás és Serie A-s játékosok játszottak, míg Dárdai a zömében az NB1-ből és a lengyel 1. osztályból válogathat.

Ennek tükrében a csoport harmadik helyének megszerzése is jó eredménynek számíthat majd, természetesen nem kizárva azt, hogy a támadórészleg (elsősorban Szalai válogatottbeli játékának javulása várat régóta magára, de Nikolic görögök ellen ziccerben fölélőtt labdája sem biztos, hogy már földet ért valahol...) formajavulása esetlegesen a csoport második helyéig is repítheti a válogatottat. Egy olyan világban, amikor a Zöld-foki szigetek válogatottja – igaz, barátságos mérkőzésen – 2-0-ra tud vezetni Portugália ellen idegenben, nem szabad illúziókat kergetnünk. A jelenlegi magyar labdarúgás legjobb tizenegye nem alkalmas őszinte támadófocira. Alkalmas arra, amit Dárdai kér tőlük: megalkuvást nem tűrő, harcos játékra, amihez Dárdai hozzá tudja tenni a komoly játékosmúltjából, valamint az egyre komolyabban "épülő" edzői karrierjéből fakadó szükséges pluszt és tapasztalatot. Az Egervári Sándor és Pintér Attila által fémjelezte évek azt mutatják: amelyik szövetségi kapitány ennél többet szeretne, az nagyon nagy eséllyel a vágóhídra is küldheti a nemzeti tizenegyet.

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu; fotó: sportrajongo.hu/mti.hu/boon.hu)