A hollandok elleni 8-1-es zakó után Szalai Ádám fogta magát, és egy mintegy 30 perces nagymonológban a nagyvilág elé tárta a magyar futball elmúlt 30 évének minden problémáját. Sokan sokféleképpen ítélték meg a kifakadást, a legnagyobb probléma talán mégis az, hogy voltak benne azóta is igaznak tetsző tételmondatok: nincs fix BL- vagy EL-induló csapatunk, nincs, vagy csak elvétve van ilyen csapatokban vagy topligában szereplő játékosunk, és nincs az ilyen csapatoknál lehetőséget kapó magyar szakember. A 2000-es évek eleje (Király, Dárdai, Lisztes, Gera, Hajnal) óta ma a mezőnyjátékosok közül egyedül Dzsudzsák Balázs az, aki – ha a hírek igazak – a moszkvai évek után nyártól a Bundesligában vagy a Serie A-ban játszhat. Ha tehát igazán keményen akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondani: NINCS MAGYAR LABDARÚGÁS. Meg merem kockáztatni, hogy ezt az utóbbi évek szövetségi kapitányai közül egyedül Dárdai Pál látja, és ami még fontosabb: be is ismeri. Ehhez a tudásszinthez igazítja a válogatott taktikáját: egy masszív, szervezett védelem, két, védekezőbb felfogású középpályás, és abból a meccsenkénti 2-3 gólhelyzetből, amit ez a felállás „lehetővé tesz”, értékesíteni annyit, amennyit lehet. A finnek ellen sikerült egyet gólra váltani, a görögök ellen nem. Az utóbbi 10 év leggyengébb görög válogatottja ellen, amiben még így is Bundesligás és Serie A-s játékosok játszottak, míg Dárdai a zömében az NB1-ből és a lengyel 1. osztályból válogathat.
Ennek tükrében a csoport harmadik helyének megszerzése is jó eredménynek számíthat majd, természetesen nem kizárva azt, hogy a támadórészleg (elsősorban Szalai válogatottbeli játékának javulása várat régóta magára, de Nikolic görögök ellen ziccerben fölélőtt labdája sem biztos, hogy már földet ért valahol...) formajavulása esetlegesen a csoport második helyéig is repítheti a válogatottat. Egy olyan világban, amikor a Zöld-foki szigetek válogatottja – igaz, barátságos mérkőzésen – 2-0-ra tud vezetni Portugália ellen idegenben, nem szabad illúziókat kergetnünk. A jelenlegi magyar labdarúgás legjobb tizenegye nem alkalmas őszinte támadófocira. Alkalmas arra, amit Dárdai kér tőlük: megalkuvást nem tűrő, harcos játékra, amihez Dárdai hozzá tudja tenni a komoly játékosmúltjából, valamint az egyre komolyabban "épülő" edzői karrierjéből fakadó szükséges pluszt és tapasztalatot. Az Egervári Sándor és Pintér Attila által fémjelezte évek azt mutatják: amelyik szövetségi kapitány ennél többet szeretne, az nagyon nagy eséllyel a vágóhídra is küldheti a nemzeti tizenegyet.
(bb)
(Forrás: sportrajongo.hu; fotó: sportrajongo.hu/mti.hu/boon.hu)
