Jump to content

NB 1: Ambíciózusan várja a tavaszt Tommaso Rocchi

2015. 01. 11. 17:51

A Szombathelyi Haladás csapatának legnagyobb nyári fogása, a korábban az olasz első osztály topcsapatainál is bizonyító Tommaso Rocchi bizakodva várja az NB I tavasz folytatását. El is kell majd az önbizalom, hiszen a Hali kieső helyen áll, és a gólszerzésben sem jeleskedtek a vasiak ősszel, de Rocchi a folytatásra javulást vár, egyénileg és csapatszinten egyaránt.

Tommaso Rocchi a vaol.hu számára adott interjút. Az olasz támadó elmondta, hogy szeretné megszerezni karrierje 200. bajnoki találatát, mindezt pedig a Haladással képzeli el. Elárulta, hogy nem csupán bentmaradásban gondolkozik, hanem a lehető legelőkelőbb pozíciót célozza meg csapatával.

Ez azonban nem lesz könnyű. A Haladással kapcsolatban a nyáron a legnagyobb kérdés az volt, meg tudják-e szerezni Rocchit, valamint marad-e legértékesebb játékosuk, Radó András. Végül mindkét opció teljesült. Azonban így is sok kulcsjátékos hagyta el a csapatot, Artner Tamás már a szezon előtt is jelezte eme aggályait, hogy nem gondoskodtak a távozók pótlásáról. Az átalakult Haladást aztán Radó sérülése is sújtotta a szezon elején, és a gyenge kezdést követően nehezen tudták összeszedni magukat. Különösen szembeötlő volt, hogy a gólszerzéssel is hadilábon álltak Halmosiék. A rossz szereplésnek meg is lett a böjtje Artner számára, elköszöntek tőle a vezetők, az utód pedig Szentes Lázár lett, aki nem először ül már a szombathelyi kispadon.

A Rohonci úton a bentmaradás kiharcolása érdekében feltétlen szükséges lesz, hogy Rocchi a képességeinek megfelelően játsszon. Sebességben már túl van pályája zenitjén, azonban technikailag még mindig kimagaslik a mezőnyből, ezt bizonyítja a Pápa ellen szerzett gólja is.

A Haladás emellett okulni látszik a nyári átigazolásokból is, hiszen már most igyekeznek megerősíteni a keretet, érkezett Győrből Dudás Ádám és Leandro Martinez, de tervben van a pécsi Mohl érkezése is.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu, vaol.hu, nemzetisport.hu ; fotó: nemzetisport.hu)