Jump to content

NB 1: Fordított a Fradi, kikapott a Diósgyőr

2014. 11. 29. 21:50

Bár félidőben hátrányban volt a Ferencváros, végül mégis simán, 3-1 arányban nyert a Kecskemét ellen hazai pályán. A Diósgyőr viszont botlott, hiszen kikapott a Puskás Akadémiától, korábbi játékosa, Gohér góljával.

Puskás Akadémia - Diósgyőr 1-0

Jobban kezdte a mérkőzést a DVTK, és helyzetek tekintetében is fölényben futballozta végig az első félidőt. Takács, Gosztonyi, és Okuka is veszélyes volt Danilovics kapujára, Griffiths révén pedig még kapufáig is eljutottak a vendégek. A PAFC-ból csak Lencsének voltak lehetőségei, azonban a játék képe alapján a Diósgyőrnél volt inkább a momentum. Vezetéshez azonban így is a felcsútiak jutottak az első játékrész hosszabbításában, Gohér Gergő révén, aki pályafutása során korábban a Diósgyőrt is erősítette.

A játék képe aztán fordulás után sem változott, az eredmény tekintetében egyáltalán nem meglepő módon. A DVTK játszott fölényben, helyzeteket is kialakított, a Puskás Akadémia pedig csak a kontrákban, valamint Danilovicsban bízhatott. A Diósgyőr a hajrára olyan támadó játlkosokat küldött, mint Barczi, Bognár, vagy Bacsa, és a végén még Antal kapus is felment egy szöglethez, egyenlíteni azonban nem sikerült. Benczés Miklós így volt csapata ellen sikerrel vezette győzelemre a PAFC csapatát.

Ferencváros - Kecskemét 3-1

Ugyanazt az eredményt érte el a Fradi, mint a nyitó fordulóban. Az első félidőt irányították a zöldek, rövidpasszos játékkal alakítottak ki helyzeteket, Gerának volt egy lövése, valamint egyszer Balázs Zsoltnak a gólvonalról kellett mentenie. Aztán a félidő előtt Vukaszovics 11-esével vezetést szerzett a KTE. Nalepa szabálytalankodott, és akár még ki is állíthatták volna, ez azonban nem történt meg.

A második félidőben aztán hamar dűlőre vitte a dolgot a Fradi. Húsz perc alatt sikerült háromszor betalálni, Lauth, Lamah, majd Lauth révén, de meg kell dicsérni a két gólpasszig jutó Bödét is. Böde ezzel már hatodik gólpasszáig jutott, Lauth pedig ugyanennyi gólig. A KTE így 305 perc után kapott újra gólt, a Fradi pedig Doll irányításával bajnokin még veretlen a Groupama Arénában. A zöld-fehérek így győzelemmel hangoltak az Újpest elleni Ligakupa-derbire.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu, fotó: telesport.hu)