2014. 11. 28. Péntek 19:00 Dunaújváros - Budapest Honvéd
Hivatalosan ezzel a párosítással kezdődik a tavaszi szezon, bár két fordulót előre hoztak még az ősz végére. A Dunaújváros hazai környezetben már megvillantotta oroszlánkörmeit idén, és az idei Honvéd sem egy túlságosan erős ellenfél, szóval nem lenne meglepő egy hazai győzelem. Mellyel egyébként a Dunaújváros meg is előzné a piros-feketéket a tabellán.
2014. 11. 29. Szombat 14:00 Újpest - Haladás
Kissé visszaesett az Újpest, immáron csak a hetedikek, pedig nemrég még dobogón voltak a lila-fehérek. A védelmük nagyon jól teljesít idén, a Haladás pedig szinte teljesen gólképtelen, mindössze 5 találatot értek el az ősszel, szóval ebből kiindulva nehéz vendégsikert elképzelni.
2014. 11. 29. Szombat 16:00 MTK - Pécs
Az első fordulóban simán, 4-0-ra nyert Pécsen az MTK. Azon a mérkőzésen nem volt szerencséje a Pécsnek, viszont akkor még azt gondoltuk, később majd beindul a szekér. Ez nem következett be, a piros-feketék kieső helyen állnak jelenleg. Edzőt is váltottak, Véber György után megbízott trénerként Kulcsár Árpád ült a kispadon, majd a héten meglett a végső utód, a játékosként VB bronzérmes horvát Robert Jarni személyében. A második helyezett MTK ellen azonban nem lesz könnyű debütálnia.
2014. 11. 29. Szombat 16:00 Pápa - Videoton
A Pápa elleni sima győzelemmel indult a Vidi nagy menetelése. A papírforma most is Videoton sikert ígér, habár két forduló óta nyeretlenek Nikolicsék. A Kecskemét és a Fradi elleni döntetlen után most bizonyára győzni akarnak a fehérváriak. A Pápánál viszont Lengyel Ferenc személyében egy új edző rázhatja fel a csapatot, és első alkalommal nem is kaptak ki, egy 94. percben elért büntetővel tudtak egyenlíteni az előző bajnokin.
(pd)
(Forrás: sportrajongo.hu, fotó: infolive.ba)