Jump to content

NB 1: Fény a dunaújvárosi éjszakában

2014. 10. 17. 21:30

Az újonc Dunaújváros először játszhatott hazai pályán idén, mivel csak most lett kész a villanyvilágítás. Az eddig nyeretlen csapat azzal, hogy visszakapta otthonát, erőre is kapott, és a Haladás ellen meg tudta szerezni első sikerét.

A két utolsó helyen álló csapat igazi kiesési rangadót vívott egymással, ahol minden momentumnak döntő jelentősége volt. A hazaiakat természetesen feldobták az otthoni körülmények, és jobban kezdték a mérkőzést, mint a Haladás.

Már az ötödik percben Orosz majdnem betalált, aztán a hazai fölény a 28. percben érett góllá. Petneházi ívelt jobbról szabadrúgást, melyet Nikházi dropból lőtt a sarokba, Rózsa Dániel mozdulni sem tudott. A Haladás tehetetlen volt, ráadásul két sérülés is hátráltatta őket, Nagy Olivér és Gaál helyett Gyurján és Kopunek jött a pályára.

A második játékrészben már kevésbé élvezetes futballt láthattak a csapatuk látványára kiéhezett dunaújvárosi drukkerek, de ez őket vélhetően cseppet sem zavarta. A Dunaújváros őrizte előnyét, a Haladás pedig nem szerzett gólt idegenben, ahogy legutóbbi 5 vendégeskedésekor sem sikerült, hiába játszott együtt ismét Rocchi és Radó.

A Dunaújvárost eddig mindenki lesajnálta, most azonban fordulhat a kocka, ha a hazai pálya előnyét innentől hasonlóan tudják kihasználni, ugyanis mérkőzéseik többségét innentől otthon játszhatják. Ez pedig még izgalmasabbá teheti a kiesés elleni harcot.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu ; fotó:nb1.hu)