Jump to content

NB 1: Az Újpest nyerte a derbit

2014. 09. 21. 18:22

A hazai pályán játszó Újpest nyerte meg a bajnokság legnagyobb rangadóját, az UTE-FTC derbit. A lila-fehérek kétszer is vezetni tudtak a két tizenegyesgólt hozó találkozón, és jobban is játszottak ellenfelüknél.

Újpest - Ferencváros 2-1

A derbi a vendégek szempontjából pechesen indult, ugyanis szinte azonnal megsérült a csapatkapitány Gyömbér Gábor, a helyére Busai Attila állt be. A kezdeti időszak tapogatózással indult, a rangadó jelleg miatti nagy tét rányomta bélyegét a meccsre, azonban a lendületre nem lehetett panasz. Hazai oldalon egy kapufa volt a legnagyobb lehetőség, míg a másik oldalon Somalia előtt adódott hatalmas ziccer, itt Balajcza óriási bravúrral mentette meg csapatát a góltól. Összességében inkább az Újpest uralta a játékot az első játékrészben, azonban ez inkább mezőnyfölényben mutatkozott meg, mint helyzetekben.

A második félidő aztán egyből egy nagy Fradi lehetőséggel indult, Böde ugratta ki Lauthot, aki a Balajczával való találkozást követően elesett, a játékvezető pedig tizenegyes helyett a ferencvárosi támadónak adott sárga lapot. Pár percre rá aztán a másik oldalon már befújta a tizenegyest a bíró, Bönig Litauszki ellen elkövetett egyértelmű szabálytalansága okán. Vasiljevic értékesítette a büntetőt, ezzel szerzett vezetést az Újpest. Azonban nem telt el 5 perc, és ismét büntető, azonban ez már a másik oldalon. Heris kezére pattant a labda, a 11-es pedig Mateos biztos lábbal váltotta gólra. Elképesztő, de majdnem azonnal volt erre is válasza a lila-fehéreknek, Simon fejese a felső lécről pattant fölé. Doll próbált változtatni, az utolsó fél órára például beküldte Gera Zoltánt. A 72. percben szerzett vezetést ismét a hazai gárda, Simon jól eltalált távoli lövését követően. Az állás ezután már nem változott, az Újpest megérdemelten nyert.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu ; fotó: nb1.hu)