Jump to content

NB 1: Újoncok ellen az MTK és a Győr, pályán a DVTK és a Vidi

2014. 09. 20. 00:03

Öt mérkőzést rendeznek szombaton az NB I nyolcadik fordulójában. Igazi rangadó nem lesz ezúttal, de mindenképpen érdekes lehet a nyugati derbi a Haladás és a Videoton között, valamint a Diósgyőr-Honvéd is parázs összecsapásnak ígérkezik. Az ETO Nyíregyházára látogat, az MTK a másik újoncot fogadja, a Puskás Akadémia pedig a Pápa ellen javíthat.

2014. 09. 20. 14:30 Nyíregyháza - Győr
Egy vártnál jobban teljesítő Szpari és egy idén eddig alulteljesítő ETO nyitja a szombati mérkőzések sorát. Kevesen tippeltek volna, hogy a bajnokság ezen szakaszában a Győr hátrébb lesz mostani ellenfelénél, jelenleg azonban ez a helyzet. Azért továbbra is Horváth Ferenc csapata számít talán esélyesebbnek, a mutatott játékkal ugyanis nincsen nagy gond. A hazaiaknál pedig pluszt jelenthet a lelkes szurkolótábor, Nyíregyházán jó hangulatot tudnak teremteni a drukkerek.

2014. 09. 20. 16:30 Diósgyőr - Bp. Honvéd
A Diósgyőr pihenten érkezik a meccsre, ugyanis legutóbb elmaradt a meccsük az esőzés miatt, előtte pedig válogatott szünet volt, szóval ki lehetnek éhezve játékosok és szurkolók egyaránt a focira. A hazai pálya előnye náluk még inkább érvényes, mint a Nyíregyháza esetében, és idén a rajtot is jól elkapták Szivics mester tanítványai. A Honvéd vélhetően szervezett védekezésre és kontrákra épít majd, Youla sebességét felhasználva. Érdekesség, hogy ezen a meccsen debütál a vendégeknél a sárga színű mezük, mivel a DVTK dresszéhez sem a piros-fekete, sem a vendég fehér nem passzolna.

2014. 09. 20. 18:30 MTK - Dunaújváros
Garami József idén is megcsinálta, amit már sokszor, jó csapatot rakott össze, ahol a fiatalok remekül egészülnek ki a rutinos játékosokkal (Kanta, Vukmir). Torghellére még várnak, azonban így is dobogón vannak a budapestiek, akik ráadásul hazai meccseiket is idegenben, a Honvéd pályán játsszák. Egyértelmű esélyes az MTK, a Dunaújvárosnak még nem sikerült felvennie az NB I ritmusát, meglepő lenne, ha az MTK ellen nyernének először idén.

2014. 09. 20. 18:30 Haladás - Videoton
Nagy nyugati rangadó ez, azonban a különbség is nagy a két csapat idei mérlege között. A Videoton megállíthatatlannak látszik, az edzőváltás nagyon bejött, pedig nem történtek nagy változtatások, a keret sem változott, mégis idén eddig minden tökéletesen működik, hibátlan is a fehérvári csapat, úgy, hogy messze a legtöbb gólt lőtték, és mindössze kettőt kaptak. A Hali pedig gyengült nyáron, bár Radó megtartása óriási pluszt jelenthet. Hogy Rocchi is, az még kérdéses, mindenesetre az olasz játékos a Ligakupában már megkezdte a gólgyártást hétközben.

2014. 09. 20. 20:30 Puskás Akadémia FC - Lombard Pápa
Kiesési rangadónak lehetne leginkább nevezni ezt a találkozót, ám a Pápa vártnál jobb rajtja miatt ez nem teljesen passzol. Azonban kérdés, hogy Kovács Lászlóval is olyan masszív csapat lesznek-e, mint Mátyussal voltak. A Puskásnál súlyosabbak a gondok, utolsóak a felcsútiak, és bár alul is szoros a mezőny, tehát 1-2 győzelemmel ki lehetne kerülni a veszélyzónából, azonban ezt minél hamarabb el kellene kezdeni. És mikor, ha nem a Pápa ellen?

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu ; fotó: nemzetisport.hu)