Jump to content

EL-selejtező - a 87. percig jól tartotta magát a Loki

2014. 08. 21. 22:01

A magyar bajnok Debrecen 3-1-es vereséget szenvedett a svájci Young Boys otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első, csütörtöki felvonásán. A hajdúságiak a 87. percig egy gólos hátrányban álltak, ám Frey betalált, így sokkal nehezebb helyzetből várhatja a debreceni visszavágót Kondás Elemér együttese.

A Debrecen a Poleksic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Szakály P., Zsidai, Varga J., Bódi - Seydi, Sidibe összeállításban lépett pályára a svájci együttes otthonában. A hazaiak már a mérkőzés kezdeti perceiben átvették az irányítást, és az első félidő közepén Nuzzolo góljával a vezetést is megszerezték. Úgy tűnt, a magyar bajnoknak nem sok esélye van, kevéssel a szünet előtt azonban az egyik hazai védő gyakorlatilag gólpasszt adott Sidibének, így a 39. percben váratlanul egyenlített Kondás Elemér együttese.

A folytatás már némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, ennek ellenére a hazaiak egy szöglet után újra vezetéshez jutottak, Steffen góljában azonban tevékeny részt vállalt a debreceniek két játékosa, a kapus Poleksic és Szakály is. A Debrecen a hajrában sem tudott újítani, ráadásul a 87. percben egy újabb szögletet követően Frey révén a hazaiak megszerezték harmadik góljukat is, amellyel nagyon nehéz helyzetbe hozták ellenfelüket.

A Debrecen az idegenben szerzett góllal azért valamelyest életben tartotta a továbbjutási reményeket, ám ahhoz, hogy ezt realizálni is tudja, hazai pályán jóval többet kell nyújtania. A főtáblára jutásért zajló párharc visszavágóját egy hét múlva Debrecenben rendezik.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, első mérkőzés:

Young Boys (svájci)-Debreceni VSC 3-1 (1-1)
Bern, 2000 néző, v.: Hagen (norvég)
gólszerzők: Nuzzolo (26.), Steffen (67.), Frey (87.), illetve Sidibe (39.)
sárga lap: Bertone (70.), illetve Korhut (61.), Zsidai (66.)