Jump to content

Drámai mérkőzésen esett ki a Debrecen a BL-ből

2014. 08. 05. 22:48

Habár korán sikerült a vezetést megszereznie, végül mégis búcsúznia kellett a DVSC-nek a Bajnokok Ligájától, miután a hazai 1-0 után idegenben 3-1 arányban kikapott a fehérorosz BATE Boriszov ellen. A hazaiak a továbbjutást érő gólt a 94. percben szerezték, a Loki több mint egy félidőt emberhátrányban futballozott.

Óriási volt a tét a Loki számára, hiszen továbbjutás esetén legrosszabb esetben is az Európa-liga főtáblájára jutott volna a hajdúsági csapat, de még a BL főtábla is elérhető lett volna. Bizakodhattak a magyar szurkolók, hiszen az első meccsen jó játékkal sikerült előnybe kerülni Sidibe büntetőjével, ráadásul az utolsó percben Seydi révén még egy gólt szerezhetett volna a Debrecen. A visszavágó aztán hasonlóan kezdődött, mint a hazai meccs, ugyanis megint Sidibe tizenegyesével került előnybe a Loki, és ez egyben azt jelentette, hogy a Boriszovnak ekkor már 3 gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz. Kézben volt tehát a párharc, azonban Selim Bouadla még az első félidőben kisárgázta magát, két elkerülhető (és talán meggondolatlannak is nevezhető) szabálytalanságot is összehozott és a játékvezető kiállította a légióst, jogosan. Súlyosbítva a DVSC gondjait, a fehérorosz csapat nem sokkal később, még az első félidő hajrájában egyenlített, Volodko révén. A második félidőben a DVSC célja egyértelműen az lehetett, hogy kihúzza a meccset további két kapott gól nélkül. A játék képe ennek megfelelően alakult, jobbára védekezésre kényszerült a magyar csapat, azonban hősiesen állták a sarat a Debrecen tagjai. Még a 66. percben szerzett Rogyionov-gól sem lett volna tragédia, azonban egyre inkább elkészültek erejükkel a végig védekező és emberhátrányban küzdő Loki játékosok, ráadásul a hat perces hosszabbítás sem segített a magyar csapatnak. A 94. percben aztán Krivec kihasználta, hogy Novakovic kapus rosszul jött ki egy beadásra, és a hálóőrt megelőzve az üres kapuba fejelt, kiejtve ezzel a Debrecent a BL-ből.

BATE Boriszov – DVSC 3-1, továbbjutott 3-2-es összesítéssel a BATE Boriszov

(Fotó: haon.hu)