Jump to content

Rio 2016 - 150-200 magyar sportoló részvétele várható

2014. 08. 04. 17:49

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára 150-200 magyar sportoló részvételét tartja reálisnak a két év múlva, 2016. augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i nyári játékokon, amelyen a cél az első tíz közé kerülés a nemzetek éremtáblázatán.

A MOB-ban - amint az a szervezet honlapján megjelent "félidős" összeállításban olvasható - gyakorlatilag már a londoni olimpia másnapján megkezdődött a felkészülés, és "a szakmai programok sora mellett – amelyek az utánpótlástól a sportágfejlesztésen át az edzőkig mindent és mindenkit érintenek a magyar sportban – az egyeztetések is folyamatosan zajlanak valamennyi szinten".

Szabó Bence a sportági szakszövetségekkel folytatott minapi konzultáción beszélt arról, hogy 150-200 sportoló kvótaszerzését tartja reálisnak, és akkor fogalmazta meg célként az első tíz közé kerülést. A főtitkár elmondta, a sportágak szakmai munkájába a MOB nem kíván beleszólni, az a szövetségek kompetenciája, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet kap a doppingmentes felkészülés és versenyzés.

Fábián László sportigazgató az összejövetelen emlékeztetett rá, hogy a MOB folyamatosan egyeztet a szövetségekkel, a felkészülési terveket ismeri a sportigazgatóság, már csak azért is, mert a kiemelt sportágfejlesztés és a felzárkóztató program részben a riói időszakot is magában foglalja. Hangsúlyozta, hogy fontos az egészségügyi és sporttudományos ellenőrzés, és ezzel kapcsolatban megjegyezte: tizenegy intézményben biztosított az ellátás.

Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója az egyeztetésen felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarország és Rio de Janeiro közötti ötórás időeltolódás és az ottani korai, fél hat körüli naplemente miatt több döntőre várhatóan délután kerül majd sor, amire külön oda kell figyelniük a magyar sportolóknak. Az eseményre ötezer hivatalos kísérőt várnak, emellett nyolcezer alkalmazott, hetvenezer önkéntes és nyolcvanezer alvállalkozó dolgozik majd a játékokon.

(Forrás: MTI, fotó: standard.co.uk)