Jump to content

EL: kiütötte a Diósgyőrt a Krasznodar

2014. 07. 31. 21:27

Kiütéses vereséget szenvedett a Diósgyőr futballcsapata az FK Krasznodar együttesétől a labdarúgó Európa-liga selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. A debreceni Nagyerdei Stadionban megrendezett mérkőzésen már az első félidőben 2-0-ra vezetett a Krasznodar, és bár a második játékrészben a DVTK szépített, az orosz csapat újabb három gólt szerzett, így lényegében el is döntötte a továbbjutás kérdését.

A Diósgyőr az Antal – Eperjesi, William Alves, Debreceni, Husic – Egerszegi, Kádár, Elek, Gosztonyi, Németh – Bacsa felállításban kezdte a mérkőzést. Az első félidő sajnos egyértelműen az orosz csapatról szólt, a Diósgyőr nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani, míg a vendégek két gólt is szereztek az utolsó 20 percben.

A 28. percben villantak először az oroszok, amihez azért nagyban kellettek a hazai védők is: Jedrzejczyk jobb oldali beadására Ari érkezett, aki nagyon egyedül maradt és köszönte szépen, 5 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 0-1. A gól után még inkább felpörgött a vendégcsapat, és különösebb erőfeszítés nélkül a 40. percben megszerezte második gólját is. Ahmedov gyönyörű labdát kapott a tizenhatoson belül, és kb. 9 méterről hasonlóan szép mozdulattal lőtte ki a kapu bal oldalát, 0-2. A Diósgyőrnek nem volt kapura tartó lövése az első félidőben…

A második játékrész elején aztán rendesen bekezdtek a csapatok: előbb a hazaiaktól a csereként beállt Grumics fejelt a kapuba, de a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot (a visszajátszások alapján nem volt az). Ez azonban nem szegte kedvét a támadónak, aki egy perccel később már az előkészítő szerepét vállalta magára és végül Bognáron keresztül eljutott a labdája Bacsa Patrikhoz, aki kapásból lőtte ki a bal alsót a 49. percben, 1-2.

Sokáig azonban nem örülhetett Szivics Tomiszlav együttese, ugyanis két perccel később már ismét kettővel mentek az oroszok: Pereyra gondolt egyet és 18 méterről védhetetlenül bombázott a bal fölső sarokba, 1-3. A Krasznodar a gól után is támadásban maradt, csak Antalon és a szerencsén múlott, hogy rövid időn belül nem lett nagyobb a különbség.

A hajrában aztán nem csak a meccs, de a továbbjutás is eldőlt: Gosztonyi a 87. percben elhúzta Bisztrov lábát a tizenhatoson belül, tizenegyes. A labda mögé Joaozinho állt és magabiztosan lőtt a bal fölsőbe, 1-4. Ha már lúd, legyen kövér, gondolta az orosz csapat és Bisztrov feltette az i-re a pontot, a 89. percben 8 méterről talált a kapuba kialakítva ezzel az 5-1-es végeredményt. A végeredmény ismertében kijelenthető, hogy a párharc visszavágója csupán formaság.

(Fotó:dvtk.eu)