Jump to content

NB I: a bajnok az újonc ellen az első fordulóban

2014. 07. 25. 09:00

Ma este hivatalosan is kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2014/2015-ös kiírása, a nyitómeccsen az újonc Nyíregyháza a tavalyi bajnok Debreceni VSC-vel csap össze. Az NB II győztese négy év után jutott vissza az élvonalba, így biztosan nagy lesz bennük a bizonyítási vágy, főleg, hogy hazai pályán mutatkozhat be a Szpari némileg kicserélődött kerete.

Este 19:00-kor Nyíregyházán útjára indul a labda, és elkezdődik a labdarúgó NB I 2014-2015-ös szezonja, ahol az újonc nyíregyháziak a bajnok Debrecent fogadják. Bár a Szpari négy évig volt „száműzetésben” a másodosztályban, tavaly négyszer is találkozott Kondás Elemér együttesével a Magyar Kupában és a Ligakupában, bár ezeken a meccseken nem volt esélye: négyből négy vereség áll a neve mellett. A legutolsó bajnoki mérkőzésen is a Debrecen örülhetett, hiszen a 2009/2010-es szezonban 3-0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, sőt ha tovább böngésszük a statisztikákat az is kiderül, hogy legutóbb 1999-ben tudott nyerni a Szpari: azóta kilenc mérkőzésből hetet veszített el, kétszer döntetlent játszott.

A hazaiak meggyőző játékkal nyerték meg a másodosztályt a Gyirmót előtt, bár a nyáron elég nagy volt a mozgás a csapat háza táján, hiszen 9 játékos is érkezett, míg majd egy tucat távozott az együttestől, így nagy kérdés, hogy mennyire nyújtja majd összeszokott csapat képét a Nyíregyháza.

A Debrecen fontos Bajnokok Ligája párharcot nyert meg hét közben, míg a jövő hét elején ismét érdekelt a selejtezők következő fordulójában a fehérorosz BATE Boriszov ellen, így nagy valószínűséggel több játékos is pihenőt kap a ma esti meccsre.

A mérkőzéssel kapcsolatban megszólalt a debreceniek játékosa, Zsidai László is, aki a Naplónak nyilatkozott:

Egyáltalán nem mindegy, hogyan indítjuk az előttünk álló szezont, hiszen nemcsak a nemzetközi porondon, hanem itthon is a lehető legjobbat akarjuk produkálni ebben az idényben is. Nehéz meccs lesz a nyíregyházi, idegeben kezdünk egy vélhetően harapós újonc ellen. A hazaiak a feljutással nagy lendületet kaptak, kettőzött erővel hajtanak majd ellenünk, s ne feledjük, a keretük is sokat erősödött a nyáron! Ennek ellenére nem fogadnám el látatlanban a döntetlent, minden mérkőzést meg akarunk nyerni, bárki is az ellenfél, de Nyíregyházán pláne nem szeretnénk kikapni.”

A mérkőzés 19:00-kor kezdődik Nyíregyházán, ahol debütál a világbajnokságon nagysikerű jelölőspray, hiszen az Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön elfogadta a spray magyarországi bevezetését.

(Fotó:newsletter.co.uk\sport365.hu)