Jump to content

Murray-Monfils rangadó a Garroson

2014. 06. 03. 10:44

Az idei Roland Garros eddig leginkább a női mezőnyben hozott meglepetéseket, jóllehet a férfiaknál Stan Wawrinka első körös búcsújára, vagy Roger Federer korai kiesésére azért nem sokan számítottak. A végjátékhoz közeledve egyre másra alakulnak ki a rangadók, az egyik slágermeccs a salakos Grand Slamen a Murray-Monfils csata lehet.

Andy Murray tegnap három szettben – ebből kettő kifejezetten szorosan alakult – győzte le a szebb napokat látott Fernando Verdascót és jutott be a torna negyeddöntőjébe, ahol azzal Monfils-szal találkozik, aki simán verte Guillermo Garcia-Lopezt.

„Elképesztő atléta, talán a legatletikusabb játékosa a mezőnynek, azt is megkockáztatom, hogy hozzá hasonló teniszezőt még nem is láthattunk korábban – beszélt Monfilsról a 27 éves Murray.

„A Grand Slameken eddig szerintem itt játszott a legjobban, imád nagy közönség előtt teniszezni. Érdekes mérkőzés lesz, biztos vagyok abban, hogy lesznek vicces labdamenetek, mindig jól szórakozunk, amikor egymás ellen játszunk” – mondta Murray, aki ugyanakkor legutóbb 2010-ben került szembe a franciával egy párizsi tornán.

A két játékos a Garroson 2006-ban játszott egymással utoljára, akkor az első körben Monfils nyerte kettejük csatáját. Ami a mostani mérkőzésüket illeti, a fogadóirodák Andy Murray-t tartják esélyesebbnek a továbbjutásra, a skót sikere 1.45-ös, a franciáé 2.70-es oddszal áll.

Andy Murray szereplése a Roland Garroson

2006: Vereség az első körben - Gael Monfils
2007: Nem indult
2008: Vereség a harmadik körben – Nicholas Almagro
2009: Negyeddöntős vereség - Fernando Gonzalez
2010: Vereség a 4. körben – Tomas Berdych
2011: Vereség az elődöntőben – Rafael Nadal
2012: Vereség a negyeddöntőben – David Ferrer
2013: Sérülés miatt nem indult