Jump to content

Kétszer vezettünk, mégis csak döntetlen a dánokkal

2014. 05. 22. 22:10

A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen nagy küzdelemben - és némi szerencsével – 2-2-es döntetlent játszott Dániával. A skandinávok végig lendületesebbek, koncentráltabbak és aktívabbak voltak, amit jól mutat, hogy 10-szer lőttek kapura, míg a magyar együttes mindössze négyszer. A világranglista 23. helyén álló Dánia volt a decemberben kinevezett szövetségi kapitány, Pintér Attila második ellenfele. Magyarország ugyan már a 45. helyre csúszott vissza a rangsorban, de mindkét nemzetet a második kalapból sorsolták a 2016-os Európa-bajnoki selejtezőkre.

A vezetést a magyar együttes szerezte meg, amikor is a 25. percben Tőzsér remek labdája után – pazar és pontos 50 méteres passz volt – Dzsudzsák jó ütemben mozdult ki, a dánok balhátvédje beragadt, a volt debreceni szélső mellre vette a labdát, majd 18 méterről ballal elpasszolta azt a kapus mellett.

A második félidőre egy sokkal határozottabb dán együttes jött ki, és a szünetben három helyen is megváltoztatott magyar együttes nem sokáig bírta a nyomást. Teljesen visszahúzódott a magyar csapat, és az 56. percben Eriksen már egy megpattanó erős lövéssel egyenlített.

A 70. perben azonban már megint nálunk volt az előny, amikor is Dzsudzsák indítása után Koman remekül adott középre, a berobbanó Varga Roland pedig hat méterről kitekert, de bravúros mozdulattal a jobb felsőbe fejelt.

Két perc múlva a lesgyanús helyzetből induló Schöne éles szögből nagy gólt lőtt a jobb oldalról a rövid felsőbe, az addig remekül védő Gulácsi tehetetlen volt. A hátralévő húsz percben a dánok akaratra érvényesült, de nem tudták megszerezni a győzelmet jelentő gólt, így maradt a 2-2-es döntetlen.
Magyarország–Dánia 2-2 (1-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 20 ezer néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Dzsudzsák (25.), Varga R. (69.), illetve Eriksen (56.), Schöne (72.)

Fotó:sportgeza.hu forrás:sportrajongó.hu/nso.hu