Jump to content

Pjongcsang 2018: újabb 32 orosz fellebbezett a CAS-hoz

2018. 02. 06. 15:46

A pjongcsangi téli olimpiára az oroszországi doppinghelyzet miatt meg nem hívott orosz sportolók közül harmincketten fellebbezést nyújtottak be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

 

A CAS egy Pjongcsangban felállított ad hoc testülete sürgősséggel szerdán foglalkozik a beadványokkal, és rögtön azután – két nappal az olimpia hivatalos megnyitója előtt – várhatóan meg is hozza döntését.

A 32 versenyző nem abból a csoportból került ki, melynek tagjait a CAS elégséges bizonyítékok hiányában a múlt héten részben vagy teljesen felmentette, illetve tisztázta, majd közülük 15 részvételi szándékát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn elutasította.

Azután, hogy a NOB rendszerszintű doppingolás miatt decemberben felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot, és úgy határozott, hogy orosz sportolók csak semleges színekben indulhatnak a dél-koreai játékokon, egy NOB-testület egyenként vizsgálta meg a kérvényeket.

Végül az oroszok által eredetileg elküldött 500-as listáról 169 versenyző esetében támogatta a meghívást. Az orosz csapat 168 fős lesz, mivel egy gyorskorcsolyázó szolidaritásból lemondott a részvételről.

A fellebbezést a CAS-hoz szerdán benyújtó 32 orosz sportoló között van több éremesélyes is, így a koreai születésű, hatszoros olimpiai bajnok, hússzoros vb-győztes rövid pályás gyorskorcsolyázó Viktor An, az ötkarikás aranyérmes sílövő Anton Sipulin és olimpiai harmadik Jevgenyij Garanicsev, a világbajnok sífutó Szergej Usztyugov és az olimpiai bajnok, vb- és Eb-érmes műkorcsolyázó Kszenyija Sztolbova.

 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,)