Jump to content

Ismét a triatlon fővárosa lesz Tiszaújváros

2017. 05. 16. 22:54

Újfent a triatlon fővárosa lesz Tiszaújváros, ahol július 15. és 23. között a Triatlon Nagyhét keretén belül ismét világkupa-versenyt rendeznek.

 

 

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen rendezett keddi sajtótájékoztatón Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke elmondta: megszakítás nélkül a 21. ITU vk-t tartják majd a Tisza-parti városban, ami a világon egyedülálló.

A triatlon-rendezvények sora már májusban megkezdődött a városban a hagyományos Jabil 3 Próba elnevezésű esemény kerékpáros számával, melyen összesen 681-en kerekeztek. Júniusban az úszó-, júliusban pedig a futópróbát tartják.

A világkupát a 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét keretében rendezik, ez magába foglalja az ETU triatlon junior Európa-kupát is.

A sajtótájékoztatón Bráz György, a város polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat idén is támogatja anyagilag a rendezvény-sorozatot, méghozzá több mint hatvan millió forinttal.

Emlékeztetett arra, hogy Tiszaújváros tavaly ünnepelte várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját, a most következő triatlon nagyhét pedig a következő ötven év első rendezvénye lesz.

Pálffy Gábor, a főtámogató MOL Petrokémia Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a cég a Tiszaújváros Jövőjéért alapítványon keresztül támogatja a triatlon rendezvénysorozatot, „ezzel is jelezzük, mennyire fontos nekünk is, a MOL-csoportnak a város, és az itt élők." 

Márkus Balázs a szervezőbizottság társelnöke közölte, az elmúlt esztendők hagyományainak megfelelően a sportot számos kulturális és szabadidő programmal fűszerezik majd a nagyhét alatt.

Lehmann Tibor a közeljövőről szólva jelezte, a mostani hétvégén rendezik meg Tiszaújvárosban a klubcsapatok országos bajnokságát és az egyéni ranglista-versenyt, összesen 700-750 sportoló részvételével. A házigazda egyesület tizenegy csapattal képviselteti magát.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, vizisportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)