Jump to content

Tour de France: itt lesz a rajt jövőre

2017. 03. 03. 12:11
A Noirmoutier-szigetet a szárazfölddel összekötő Gois-töltésen keresztül kezdi meg háromhetes versenyét a 2018-as Tour de France mezőnye.
 
 
 
 
A szervezők egyelőre csak az első három szakaszról közöltek információkat. Ezek szerint a kerékpárosok Pays de La Loire régióból, Vendée megyéből startolnak el 2018. június 30-án. Az első versenynapon a mezőny 195 kilométert tesz meg Noirmoutier-en-l'Ile-től Fontenay-le-Comte-ig, s a szigetről a szárazföldre a négy kilométer hosszú Gois-átjárón jut el, melyet naponta kétszer eláraszt az óceán. Az 1999-es verseny során itt szállt el néhány résztvevő sikeres szereplésének esélye, amikor egy bukásnál a szűk úton egy darabig nem tudtak továbbtekerni sok társukkal együtt, a mezőny eleje pedig meglépett.
 


A második napon Mouilleron-Saint-Germain és La Roche-sur-Yon között tesznek majd meg 185 kilométert a résztvevők, a harmadikon pedig 35 kilométeres csapat időfutam vár rájuk Cholet-ban. A negyedik nap rajtja a divatos tengerparti üdülővárosban, La Baule-ban lesz, ahonnan a mezőny északra veszi az irányt.

A további programot októberben ismertetik majd a szervezők.

Az idei rajt Németországban, Düsseldorfban lesz július 1-jén.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)