Jump to content

Golf: Spieth jobb, mint Woods volt

2015. 07. 28. 13:15

Jordan Spieth hétfőn ünnepelte 22. születésnapját. Ezen apropóból egy kis összehasonlítást végzett az egyik golffal foglalkozó szaklap, amelyből az derült ki, hogy a texasi fiatalember nagyon fiatalon olyan magasságokig jutott, amelyet nem sikerült elérnie még Rory McIlroynak sem, sőt Tiger Woods sem volt ennyire sikeres ilyen fiatalon, nem beszélve a Major-rekorder Jack Nicklausról.

Ebből egyenesen az következik, hogy akkor Spieth lesz a valaha volt legnagyobb? A kérdésre egyértelmű kijelentő válasz természetesen nem adható, ám az biztos, hogy a kétszeres Major-bajnok egyelőre igen jó úton halad, hogy azzá váljon.

A világranglista második helyezettje 22 éves korára annyi sikert tudhat maga mögött, amelyről a legtöbb golfozó csak álmodozik, amelyet sokan egy egész pályafutás alatt nem tudnak "összekaparni". Spieth 22 évesen kis túlzással Hall of Fame teljesítményt tudhat a háta mögött, a 2 Major-diadal már megvan, már csak pár PGA Tour győzelem kell, hogy hivatalosan is halhatatlanná váljon.

Jordan Spieth 22 évesen 77 PGA Tour tornán indult, ebből 5-öt megnyert, köztük két Majort. Jelenleg 29 top-10-es helyezés áll a neve mellett, 13 tornán maradt le a CUT-ról (felezés) és eddig 17.3 millió dollárt keresett. Az eredménysor akkor válik még beszédesebbé, ha összehasonlítjuk a jelen és a múlt legnagyobbjaiéval. Nézzük elsőként a közvetlen riválist, Rory McIlroyt. A világelső 22 évesen még csupán 32 PGA Tour tornán volt túl, mindössze egy győzelmet jelzett, Majort nem tudott nyerni. Volt 9 top-10-es helyezése, igaz csupán 5 CUT-ról maradt le, viszont a keresete nem érte el a 4 millió dollárt, az észak-ír 3.7 millió dollárt golfozott össze 22 éves korára.

Ami a sokak szerint a valaha volt legnagyobb golfozót, Tiger Woodsot illeti a volt világelső 22 éves korára 43 PGA Tour tornán volt túl, hat győzelmet közte egy Major-sikert számlált. Woodsnak 14 top-10-es helyezése volt ekkor, 9 tornán maradt le a felezésről és csupán 2.8 millió dollár állt a bankszámláján a győzelmi prémiumokból. Azt azért gyorsan tegyük hozzá, hogy két évtizeddel ezelőtt azért még a dollár értéke és a tornák pénzdíjazása is más volt a maihoz képest, de Spieth még így is "vastagon" túlszárnyalja Woodsot.

És hogy mi a helyzet a Major-rekorder Jack Nicklausszal? Nicklaus 22 évesen még csak bontogatta szárnyait, hiszen mindössze két hónap erejéig kóstolt bele a profi státuszba. Ez idő alatt nem indult túl sok tornán, nem is nyert versenyt, igaz utána alaposan belelendült, hiszen meg sem állt 18 Major-sikerig és 73 PGA Tour tornagyőzelemig.

(Forrás:sportrajongó.hu;Fotó:bbc.co.uk)