Jump to content

Tour de France: az elmúlt évtized legizgalmasabb küzdelme jöhet

2015. 07. 04. 11:16

Az elmúlt évtized legizgalmasabb küzdelmére lehet számítani a szombaton Utrechtben kezdődő 102. Tour de France-on. A négy legjobbnak tartott országúti kerékpáros ugyanazzal a céllal vág neki a viadalnak: három hét múlva az összetett győzelemért járó sárga trikóban akar Párizsba érni.

Ebből a négyesből is kiemelkedik a spanyol Alberto Contador, akinek a végső sikere különösen nagy bravúr lenne, mivel májusban megnyerte a Giro d’Italiát, a Giro-Tour duplázás pedig legutóbb 1998-ban, az olasz Marco Pantaninak sikerült. A spanyol 2007 és 2009 után harmadszor győzhet a Francia körversenyen – 2010-ben is elsőként zárt, de akkor tiltott szert találtak a szervezetében, emiatt kizárták és két évre eltiltották. Contador a két elvett elsősége ellenére – a 2011-es Giro-bajnoki címétől is megfosztották – a nyolcadik győzelmét arathatja a háromhetes viadalokon, és ezzel utolérné az örökrangsor harmadik helyén a francia Jacques Anquetilt.

Contador bravúrját három olyan kerekes akadályozhatja meg, aki nyert már háromhetes nagy körversenyt: a brit Chris Froome, a kolumbiai Nairo Quintana és az olasz címvédő, Vincenzo Nibali. Ők abból a szempontból előnnyel indulnak Contadorral szemben, hogy idén kizárólag a franciaországi eseményre koncentráltak, azaz vélhetően frissebbek, mivel a Girón egyikük sem állt rajthoz. Froome a 2013-as Tourt, Quintana pedig a tavalyi Girót nyerte meg, Nibali pedig mindhárom nagy versenyt (Giro, Tour, Vuelta a Espana) egyszer.

Nagy meglepetés lenne, ha nem közülük kerülne ki a végső győztes, de a spanyol Joaquim Rodrígueznek és a kolumbiai Rigoberto Uránnak ez akár össze is jöhet. Bár egyiküknek sincs összetett győzelme, mindketten többször állhattak már dobogón.

A sprintereknél is komoly harc várható a zöld trikóért zajló mezőnypontversenyben. Ott van az indulók között Mark Cavendish, aki az elmúlt hét évben 25 szakaszon diadalmaskodott a Touron. A világ leggyorsabb kerekesének tartott 30 éves brit utolérheti és akár meg is előzheti az ötszörös bajnok francia Bernard Hinault-t (28). Ha ez sikerül neki, már csak a belga Eddy Merckx (34) lesz előtte. Aki megszoríthatja Cavendisht, az a zöld trikót az elmúlt három alkalommal elhódító szlovák Peter Sagan, valamint két német sprinter, Andre Greipel és John Degenkolb, továbbá a norvég Edvald Boasson Hagen.

A 102. Tour de France 22 csapatának 198 indulójára 3360 kilométer vár. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap, egy-egy egyéni és csapatidőfutam és hat hegyi befutó lesz. Az első két etapot Hollandiában rendezik.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:cyclingweekly.com)