Jump to content

Síugrás: kérdéses Stoch részvétele a Négysáncversenyen

2014. 12. 22. 15:21

Egyelőre bizonytalan, hogy részt vehet-e a hétvégén rajtoló Négysáncversenyen Kamil Stoch, a lengyelek kétszeres olimpiai bajnok síugrója, aki december elején bokaműtéten esett át.

A 27 éves sportoló november közepén, az idénynyitó klingenthali verseny előtti edzésen sérült meg, és végül meg kellett operálni. A nemzetközi szövetség internetes oldalának nyilatkozva most azt mondta: egyelőre nem tudja, hogy el tud-e indulni a hétvégén.

„Egyre jobban van a lábam, de természetesen még nem százszázalékos. Már nem olyan erős a fájdalom, mint korábban, a dolgok jó irányba tartanak, de még időre van szükségem ahhoz, hogy utolérjem magam” – fogalmazott az összetett világkupagyőztes. Stoch hozzátette: a februári világbajnokságra is gondolva nem akarja az egészségét mindenáron kockáztatni.

A vk-sorozatba is beletartozó Négysáncverseny első állomásának a németországi Oberstdorf ad otthont vasárnap.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:sport.dziennik.pl)