Jump to content

Kerékpár: Visszavonult Andy Schleck

2014. 10. 09. 16:49

Csütörtök délelőtt bejelentette visszavonulását a 2010-es Tour de France bajnok Andy Schleck országúti kerékpáros. A luxemburgi kerékpáros térdfájdalmaira hivatkozva hagyja abba a versenyzést.

A várakozásoknak megfelelően sajtótájékoztatón jelentette be visszavonuását Andy Scheck, aki elmondta, egészségügyi okai vannak annak, hogy befejezi, hiszen térdfájdalmai miatt nem tudja tovább vállalni a versenyzéssel járó komoly megterhelést.
A mindössze 29 éves bringás az idei Touron egy bukás után súlyos sérülést szenvedett, és már a londoni szakasz után fel kellett adnia a francia körversenyt.

Az országúti kerékpár szempontjából a legjobb korban lévő kiváló hegyimenő 2010-ben úgy nyert a Touron, hogy az előtte végző spanyol Alberto Contadort kizárták doppingolás miatt. Emellett kétszer volt második a francia körversenyen és egyszer a Giro d’Italián, egy ízben pedig a klasszikus egynapos Liege–Bastogne–Liege viadalon is győzött.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:atwistedspoke.com)