Jump to content

Tenisz: Ana Ivanovic visszalépett a linzi tornától

2014. 10. 08. 15:49

Csípősérülés miatt visszalépett a Linzben zajló női tenisztornától a 2. kiemelt Ana Ivanovic. A szerb teniszező kedden ugyan megnyerte első mérkőzését, ám már meccs közben is ápolni kellett, így nem vállalta a folytatást.

Ivanovic hosszú ás fárasztó ázsiai túra után érkezett az osztrák városba, ahol korábban már kétszer győzni tudott, tavaly pedig döntőt játszott. Tokióban tornagyőzelmet aratott, Pekingben pedig az elődöntőig jutott az egykori világelső, a két verseny között pedig a vuhani tornán szerepelt, ám ott sérülés miatt feladta az Anastasia Pavlyuchenkova elleni első mérkőzését.

Ivanovic Linzben ugyan sima két szettben győzte le a francia Pauline Parmentier-t kedd este, ám már a mérkőzés közben pályára hívta a trénert és ápoltatta magát. A találkozót követően Ivanovic elmondta, hogy csípősérülése hetek óta kínozza, és mivel zsúfolt volt a versenynaptára, nem volt kellő ideje, hogy kipihenje a sérülést.

Szerda reggel azonban, konzultálva a tornaigazgatóval, úgy döntött, hogy nem vállalja a folytatást Linzben, nem kockáztatva az esetleges súlyosabb sérülést, hiszen még a szingapúri világbajnoksára is fel kell készülnie a 2008-as Roland Garros bajnoknak.

Ana Ivanovic nyolcaddiként jutott ki a vébére (először 2008 óta), 2014 pedig a legsikeresebb éve, hiszen összesen 4 tornagyőzelmet aratott.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:kleinezeitung.at)