Jump to content

Tenisz: Djokovic és Sharapova hengerelt Pekingben

2014. 10. 06. 12:58

A hölgyeknél Maria Sharapova, a férfiaknál Novak Djokovic lett Peking bajnoka. A világelső szerb teniszező lehengerlő teljesítménnyel őrizte meg veretlenségét a kínai fővárosban, míg Sharapova a trófeával egyidőben a világranglista 2. helyét is megszerezte.

Novak Djokovic az elmúlt öt évben egyetlen egyszer sem kapott ki Pekingben, így értelemszerűen már ötödik trófeáját szerezte meg a kínai főváros ATP 500-as tornáján. Ez idő alatt ráadásul mindössze két szettet veszített, ami hihetetlen fölényről tanúskodik.

Az elképesztő fölényről Djokovic döntőbeli ellenfele, Tomas Berdych is tudna mit mesélni, hiszen a világelső 6/0 5/0-ra vezetett ellene és mérkőzéslabdája is volt az úgynevezett biciklihez. Pedig a top 10-es Berdych semmit nem csinált rosszul, egyszerűen csak esélye sem volt a tökéletes teniszt bemutató Djokovic ellen.
Berdych a mérkőzés egyik pontján még az ütőjét is odaadta az egyik labdaszedőnek, hogy hátha úgy több esélye lesz, de végül ez sem segített. A vége 6/0 6/2 lett, de ez is igazából Djokovic jóindulatán múlott.

Berdych a mérkőzés után elmondta, hogy pályafutása több mint 700 lejátszott ATP-meccse alatt soha korábban ilyen tenisszel nem találkozott, pedig volt szerencséje la legjobbakkal is összecsapni. A szerb világelső is megerősítette, hogy valóban ez volt pályafutása legjobban sikerült döntője.

A hölgyeknél egy másik szupersztár, Maria Sharapova győzött, aki jóval izgalmasabb döntőben, három szettben verte meg a kiváló formában lévő wimbledoni bajnokot, Petra Kvitovát. A finálé nem csak egy egyszerű tornadöntő volt, hanem arról is döntött, hogy ki lesz a világranglista régi-új második helyezettje: Sharapova vagy Kvitova. Végül az orosz teniszező bizonyult jobbnak, aki így nem csak a trófeát emlehette magasba, hanem a 4. helyről emelkedett a második pozícióba.

Sharapova idei negyedik tornagyőzelmét aratta Stuttgart, Madrid és a Roland Garros után, így ebben a tekintetben beérte a világelső Serena Williamst és a korábbi világelső Ana Ivanovicot.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:lovetennisblog.hu)