Jump to content

Öttusa Eb - Második a magyar csapat két szám után

2014. 07. 13. 15:29

Két szám után a második helyen áll a magyar csapat a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter hármas az oroszok mögött áll a lovaglást megelőzően, míg egyéniben Kasza a negyedik, Demeter pedig az ötödik.

A vívásban a székesfehérvári Demeter szerepelt a legjobban a hazai versenyzők közül, ő nagyszerű teljesítménnyel 21 győzelmet szerzett a pástokon, emellett csak 14 ellenfelétől kapott ki. Alig maradt el tőle az elmúlt két évben ezüstérmes Kasza, aki 20 asszóját nyerte meg és 15-öt veszített el. Nem ment ezúttal ilyen jól a vívás az egyébként ebben a számban erős Tibolya Péternek. Neki a 16/19-es eredmény már csak azért sem volt kedvező, mert úszásban nem tartozik a legjobbak közé.

A második számban Kasza az ötödik, Demeter a tizedik időt úszta, ezzel előbbi negyedik, utóbbi pedig ötödik a lovaglás előtt. Tibolya a 200 métert a 28. idővel teljesítette, emiatt ő összetettben is csak a 26. a verseny kétharmadánál.

Csapatban az oroszok jelentős előnnyel vezetnek, de a magyarokat követő cseheknek is komoly a hátrányuk.
Az egyéni induló Demeter Gergely a 36. helyen áll két szám után.

(Forrás: MTI, fotó: sportfm.hu)