Jump to content

Kajak-kenu: a kapitány 8-10 érmet vár

2014. 07. 10. 09:01

A kajakosoknál tizenkét férfi és hét nő, a kenusoknál pedig tíz férfi és két nő képviseli a magyar színeket a németországi Brandenburg an der Havelben péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon. A 31 fős csapattól nyolc-tíz érmet remél Storcz Botond vezetőedző.

Ahogy arról korábban már honlapunkon beszámoltunk, a magyar válogatott a mai napon indul el Brandenburgba, az Eb helyszínére. A csapattól jó szereplést vár a vezetőség, ám azzal mindenki tisztában van, hogy a formaidőzítést nem a kontinenstornára hegyezték ki sportolóink, sokkal inkább a világbajnokságra, amelyet négy hét múlva rendeznek Moszkvában.

"Tavaly, Portugáliában is viszonylag gyengébben sikerült számunkra az Eb, aztán a duisburgi vb várakozáson felül jó eredményeket hozott. Ezért most azt mondom, ha hasonlóan szerepelünk, mint egy éve, Montemor-o-Velhóban, én már elégedett leszek" - fogalmazott Storcz Botond.

A 2013-as Eb-n 3-3 arany- és ezüst, valamint 5 bronzérmet gyűjtöttek a magyarok, majd a világbajnokságon 7-5-5 volt a mérleg.

A két felnőtt világverseny között még egy utánpótlás világbajnokságot is rendeznek, amelynek ráadásul Szeged lesz a házigazdája július 17. és 20. között, ez az oka annak, hogy jó néhány számban nem az indul az Eb-n, aki a válogatón kiharcolta a jogot a részvételre.

"A kajakos Dombvári Bence, Dudás Miklós és Farkasdi Ramóna vagy a kenus Khaut Kristóf szeretne jó teljesítményt nyújtani Szegeden, ők ezért kihagyják az Európa-bajnokságot. De például Kárász Anna mindhárom viadalt, a felnőtt Eb-t és vb-t, valamint az U23-as vb-t is vállalja" - mondta ezzel kapcsolatban a vezetőedző.

Üde színfoltja lehet a válogatottnak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, aki ezúttal egyesben is megméretteti magát, miután megnyerte az első válogatót. A sportág egyik legnagyobb alakja legutóbb 1996-ban, az atlantai ötkarikás játékokon indult világversenyen egyes hajóban - az itthoni válogatón éppen Storcz Botondot verte meg -, s most is ő lesz a magyar induló K-1 1000 méteren, miután a június eleji válogatón mindenkinél gyorsabbnak bizonyult.

"Kamera kiemelkedő nemzetközi eredményeit kizárólag páros és négyes hajókban érte el, egyest nem is nagyon ment. Emiatt túlzottan magas elvárásokat nem lehet vele szemben támasztani, a célja a tisztes helytállás lehet" - mondta egykori csapattársáról Storcz Botond, aki mindhárom olimpiai győzelmét Kammererrel együtt szerezte.

Brandenburg an der Havel 2009 után másodszor ad otthont gyorsasági szakágban felnőtt Eb-nek. Az eddigi kontinentális viadalokon a magyarok 118 arany-, 104 ezüst- és 70 bronzérmet gyűjtöttek.

(Fotó:szegedma.hu)