Jump to content

Rózsa Csilla ezúttal a csapat Európa-bajnokságon bizonyíthat

2014. 07. 08. 11:27

Az 54. Magyar Amatőr Golfbajnokság szinte még be sem fejeződött, ám Rózsa Csilla, Briglovics Boróka és Vadkerti Adél már útra is kelt, hiszen a mai napon veszi kezdetét a Lány Csapat Európa-bajnokság. A magyar fiatalok önbizalommal telve vághattak neki az újabb kalandnak, hiszen a Kisorosziban megrendezett bajnokság legtöbbjüknek kiválóan sikerült.

Rózsa Csilla nem igazán élvezhette ki a siker ízét, talán meg sem tudta ünnepelni harmadik amatőr bajnoki címét, máris utazhat az újabb megmérettetésre. A golf jelenlegi legnagyobb magyar reménysége, az 54. Magyar Amatőr Golfbajnokságon másodikként végző Vadkerti Adéllel és a harmadik helyen záró Briglovics Borókával, valamint a junior válogatott többi tagjával kiegészülve, még vasárnap elutazott ugyanis a mai napon kezdődő Lány Csapat Európa-bajnokságra.

Huszonegy junior csapat, 126 golfozója nevezett a 2014. július 8-12. között, a szlovákiai Skalicán megrendezésre kerülő Lány Csapat Európa-bajnokságra, ahol a magyar színeket Ács-Gergely Virág edző vezetésével Rózsa Csilla, Vadkerti Adél, Briglovics Boróka, Csíkos Lilla, Paál Julianna és Vu Fanny képviseli.

Az ötnapos verseny két stroke play1 nappal kezdődik, majd a játékosok match play2 rendszerben folytatják a küzdelmeket. A lányok ideális időjárási körülmények között, ma délelőtt kezdték a játékot a leghosszabb szlovákiai, 85 hektáros golf pályán, amelyet a híres osztrák építő, Hans–Georg Erhardt tervezett.

A versenynapok eredményei a honi szövetség honlapján érhetők el.

(1stroke play: ütések szerinti játék. A játékos teljes kör során elért összes ütésének eredményét számolja. A legkevesebb ütést számláló játékos nyer. 1match play: szakaszok szerinti játék, a versenyben a megnyert illetve elvesztett szakaszok száma dönt, a játékosok egymás ellen játszanak)

(Fotó:telesport.hu/hungariangolf.hu)