Jump to content

FÉLIDEJÉHEZ ÉRKEZETT A WIMBEDONI TORNA

2014. 06. 30. 11:50

Vasárnap nem rendeztek mérkőzéseket Wimbledonban az évad harmadik Gand Slam tenisztornáján, a szervezők pihenőt adtak a mezőnynek. A viadal első hete nem volt mentes a meglepetésektől, ám a java még csak most kezdődik.

A szombati napon a nőknél kettő, a férfiaknál három hely híján kialakult a legjobb tiznehat mezőnye. A fiúknál a tervezett hat mérkőzés helyett csak ötöt tudtak befejezni, a Kei Nishikori (12.) - Simone Bolelli (132.) összecsapás a döntő szett megkezdése előtt, sötétedés miatt félbeszakadt. Rafael Nadalnak (1.) most már tényleg úgy látszik, hogy el kell veszítenie a nyitó játszmát, hogy aztán már a tőle megszokott kiváló játékot nyújtsa. Eddigi összes (3) - idei - wimbledoni küzdelmében vert helyzetből kellett felállnia. Ezúttal Mikhail Kukushkin (63.) volt a szenvedő fél, az első felvonást tie-brékkel nyerte meg a kazah, majd három 6:1-es „bukó” után gratulálhatott a spanyolnak. Roger Federer (4.) továbbra is hibátlan teniszt játszik, ismét 3:0-ás szettarányt és tökéletes szervajátékot produkálva aratott sikert, ezúttal Santiago Giraldo (35.) volt a szenvedő fél. Milos Raonic is magabiztosan halad, igaz Federernél azért szorosabb párharcokat játszott, legutóbb éppen Lukasz Kubot (72.) ellen. Nick Kyrgios (144.) is tovább menetel, a torna eddigi meglepetésembere Richard Gasquet (14.) búcsúztatása után a cseh Jiri Veselyt (68.) állította meg. A nap leginkább várt mérkőzésén Jerzy Jankowicz (15.) szervái nem igazán működtek Tommy Robredoval (23.) szemben, a spanyol ötször is brékelni tudta, a lengyel pedig fogadóként nem volt hatékony, így búcsúzott a viadaltól.

A hölgyeknél a második kiemelt kiesése mellett a világelső Serene Williams búcsúja jelentette a legnagyobb meglepetést. Az amerikai lány nagyon meggyőzően kezdett, az első játszma sima megnyerése után azonban meglepő módon két vesztes következett Alize Cornet (24.) ellen, tehát a Roland Garros után Li Naval (2.) karöltve megint csak nem sikerült még a tizenhat közé jutás sem. A többi döntő felvonásos összecsapáson nem született meglepetés, Zarina Diyas (72.) Vera Zvonarevát (566.), Angelique Kerber (7.) pedig Kristen Flipkenst (26.) kiejtve jutott a soron következő körbe. Az élbolyba tartozók tovább menetelnek, Maria Sarapova (5.) és Simona Halep (3.) is egyaránt könnyed győzelemmel gázolt át ellenfelén, előbbi Alison Riskere (44.), utóbbi Belinda Bencicre (71.) mért végső csapást. Egy brékdús találkozón Eugeine Bouchard (13.) életében először kerekedett felül Andrea Petkovicon (20.), mindkét szettben egyszer többször vette el konkurense adogatását, így a mindössze húsz éves kanadai joggal zsebelhette be a gratulációkat.

Eredmények:

Férfi egyes, 3. forduló:
Robredo (23.) – Janowicz ( 15.) 6:2, 6:4, 6:7, 4:6, 6:3
Federer ( 4.) – Giraldo (35.) 6:3, 6:1, 6:3
Raonic (8.) – Kubot (72.) 7:6, 7:6, 6:2
Kyrgios (144.) – Vesely (68.) 3:6, 6:3, 7:5, 6:2
Nadal (2.) - Kukuskin (63.) 6:7, 6:1, 6:1, 6:1
Női egyes, 3. forduló:
Cornet (25.) – Williams (1.) 1:6, 6:3, 6:4
Bouchard (13.) – Petkovic (20.) 6:3, 6:4
Kerber (9.) – Flipkens ( 24.) 3:6, 6:3, 6:2
Sharapova (5.) – Riske (44.) 6:3, 6:0
(Fotó:betingpro.com/dailymail.co.uk)