Jump to content

Kajak-kenu: Kozák mindent vitt a szegedi válogatón

2014. 06. 29. 21:13

Kozák Danutáról szólt a szegedi Maty-éren rendezett kajak-kenu világbajnoki válogató. Az Újpest klasszisa vasárnap K-1 200 méteren is nyert, így biztossá vált, hogy négy számban (K-1 500 m, K-4 500 m, K-1 200 és a 4x200 méteres váltó) képviseli majd a magyar színeket az augusztusi moszkvai világbajnokságon.

Kozák Danuta a válogató utolsó napján a nők sprintversenyében is megmutatta, hogy sem hazai pályán, sem máshol nincs ellenfele. Vad Ninetta hiába kapott el jó rajtot, s vezetett még a táv felénél, Kozák nem fogyott el a végére, és majd egy hajóval győzött, s zsebelte be az újabb indulást a moszkvai világbajnokságra.

A férfiaknál Dudás Miklós fölénye ezúttal nem volt akkora Tótka Sándorral szemben, mint az első válogatón (erős szembeszélben kellett versenyeznie a mezőnynek). Utóbbi önbizalmának mindez jót tesz, de szintén profitálhat ebből a párosuk is, amelytől mindketten sokat várnak.

Ezúttal azonban a válogatón nem sikerült nyerniük, minimális különbséggel de legyőzte őket az első válogatót megnyerő Molnár Péter, Bán Kristóf páros, akik az éremszerzés reményében utaznak majd Moszkvába.

Az idén még nem szenvedett vereséget Lakatos Zsanett sem, aki az elmúlt esztendő után ismét elviheti a C-1 200 métert. A férfi C-1 500 méteres versenyt az első válogatóhoz hasonlóan a győriek első éves U23-as versenyzője, Khaut Kristóf nyerte meg, és bár párosban is odaálltak a még ifjúsági korú dunaferres Hajdu Jonatánnal, Vass Andrásnak és Varga Dávidnak ezúttal nem volt ellenfele a pályán.

A nőknél K-2 200 méteren Szabó Gabriella most Szabó Petrával (ő az első válogatón Kozák Danutával nyert, ám Kozák a második válogatón nem indult el párosban) szállt vízre, ám Kárász Anna és Vad Ninetta párosa fölényesen legyőzte az egységüket.

A leghosszabb távon ugyanaz a három versenyző remekelt, aki az első válogatót is megnyerte. Így minden valószínűség szerint az Eb-után a moszkvai világbajnokságon is Medveczky Erika, Pauman Dániel és Vajda Attila állhat majd rajthoz 5000 méteren.

(Fotó:mkksz.hu/molcsapat.hu)