Jump to content

Kajak-kenu: elválnak Dombi Rudolf és Kökény Roland útjai

2014. 06. 10. 12:10

Felbomlik a Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakpáros, mindketten más egységben folytatják a versenyzést – amint arról Szilárdi Katalin, a bajnokpár eddigi edzője nyilatkozott a jochapress.hu oldalnak.

„Sajnos ez a fejlemény nem egyik napról a másikra jött létre. Roland a londoni olimpiai győzelem után rögtön úgy döntött, hogy egyéni tréningjeit Kiss Istvánnal folytatja, aki ugyan szintén remek csoportot edz, de így én Rolandnak csak a párosbeli munkáját láthattam – kezdte Szilárdi Katalin. – Ez alapvetően nem szerencsés helyzet, hiszen a páros edzéseket csak a teljes edzésmunkával összefüggésben értelmes dolog tervezni. Sem az egyesben mért időit, sem az orvosi mérések eredményeit nem ismertem már ebben az időszakban, és ez szakmai szempontból sok bizonytalansági tényezőt hordozott magában” – folytatta a szakember, hozzátéve, hogy ami a páros edzéseit illeti, azokat Kökény Roland mindig nagyon fegyelmezetten elvégezte.

A szakítás előzményei között lehet említeni, hogy már a tavalyi eredmények sem voltak meggyőzőek – az Eb-n ötödik, a vb-n harmadik volt a 2012-es londoni játékokon 1000 méteren győztes egység –, majd az idei szegedi világkupán színvonalas mezőnyben és szoros küzdelemben ugyan, de lemaradt a dobogóról, majd jött a válogatón látott fiaskó.

„Ami azonban ezen a hétvégén történt, a versenyszám feladása a cél előtt 180 méterrel, sajnos már lezárja a párosuk történetét” – utalt Szilárdi Katalin a szegedi válogatóra, amelyen pénteken Dombi és Kökény a versenyből gyakorlatilag kiszállva utolsóként ért a célba.

A jövőben Dombi Boros Gergellyel szeretne versenyezni, akivel a szegedi vk-n 500 méteren minimális különbséggel kapott ki a győztes szerb kettőstől, a válogatón pedig egy-egy második és harmadik helyezést szerzett, 500, illetve 200 méteren.

Nem hivatalos értesülés szerint Kökény egy új összetételű négyesben tenné próbára magát.

(Fotó:nso.hu)