Jump to content

Roland Garros: Nadal kilencedszer is nyerni tudott

2014. 06. 08. 20:59

Rafael Nadal győzelmével zárult a Roland Garros férfi döntője. A spanyol négy szettben győzte le Novak Djokovicsot, így pályafutása során kilencedik, sorrendben pedig ötödik RG-sikerét aratta.

Az első szettben egyik teniszező sem nyújtotta legjobbját, azonban a szerb közelebb volt hozzá, egy magabiztos adogatójátékok után 4:3-nál el is tudta venni ellenfele adogatását, majd amikor szerválhatott a játszmáért, nem remegett meg a keze. Az első felvonást legfőképp azért tudhatta magáénak Djokovic, mert több nyerőt ütött, mint Nadal. A következő szettet viszont elvesztette, köszönhetően leginkább annak, hogy túl sokat rontott, a második szervái után kevés pontot szerzett. Nadal a harmadik szettben felőrölte riválisát, látván, hogy Djokovic már nem olyan koncentrált, többet lépett be a játékba, agresszívabbá vált.

A bátrabb tenisznek meg is lett a gyümölcse, 7:5-ös sikerének köszönhetően 2:1-re alakította a játszmák arányát. A negyedik felvonást jól kezdte Nadal, hiszen elvette Djokovics adogatását, ám látható volt, hogy a háta megsérült, az adogatásokat nehezen tudta kivitelezni. A spanyol óriási sportemberi erényről tett azonban tanúbizonyságot, elképesztően harcolt, és végül 3:6 7:5 6:2 6:4 arányban legyőzte a szerbet, ezzel begyűjtötte tizennegyedik Grand Slam trófeáját.

Rafael Nadal mostani sikere sorozatban az ötödik, összességében már a kilencedik Roland Garros győzelmét jelentette. A spanyol klasszis a GS-győzelmek tekintetében beérte az örökranglistán 14 trófeával második Pete Samprast, míg Novak Djokovicsnak tovább kell várnia arra, hogy sikerüljön a karrier Grand Slam.

(Fotó:dailymail.co.uk)