Jump to content

Érvényesült a papírforma, Nadal-Djokovics döntőt rendeznek Párizsban.

2014. 06. 07. 08:45

A legutóbbi négy kiírás győztese, Rafael Nadal (1.) Andy Murray (8.) ellen gyűjtött be újabb skalpot, az eddig magabiztosan, lépcsőről-lépcsőre egyre feljebb haladó Novak Djokovic (2.) pedig Ernests Gulbist (17.) győzte le a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen, az év második Grand Slam tornáján, a Párizsban zajló Roland Garroson (25 018 000, salak).

Djokovic meccse úgy kezdődött, ahogyan vártuk, de nem teljesen úgy végződött, mint gondoltuk volna. Gulbis az elején túl sokat vállalt tenyeressel, de legtöbbször pontatlan volt, ez lehetett az egyik fő probléma, hiszen a lett teniszező inkább a fonák ütéseit érzi. Djokovic az első két szettet egyaránt 6:3-al zsebelhette be. Ezt követően elkezdett működni Gulbis fonákja, Djokovic a nagy előny tudatában dekoncentráltá vált, a Gunther Bresnik kezei alatt dolgozó játékos szervajátéka ráadásul feljavult, így egyetlen egy brékkel végig vitte a harmadik játszmát. A negyedik felvonásban is inkább Gulbis akarata szerint alakultak az események, viszont 3:4 30:0-nál hirtelen a feje tetejére állt a világ, Djokovic egymást követően nyolc megszerzett pontjával, és remek végjátékával elsőként szerzett kvótát az idei Roland Garros fináléjára.

Nem kellett sokat várni arra, hogy megtudjuk, ki lesz a Boris Becker által irányított játékos ellenfele a vasárnapi döntőben. Andy Murraynek a torna eddigi küzdelmei során hat és fél órával, valamint majd kétszer annyi lejátszandó ponttal több volt a lábában, mint a salakkirálynak, Rafael Nadalnak. A világelső ennek tudatában végig uralta a találkozót, a meggyőző teljesítményéhez szenzációs tenyeresek járultak. A skót ritkán tudott hosszan ritörnözni, szervafogadásainak nagy része az adogató zónába került, mely labdákat a spanyol könnyedén el tudott helyezni úgy, hogy arra már ne legyen válasza Murraynek. A skót fogadóként kilátástalan helyzetbe kényszerült, alig-alig szerzett pontokat, de mindez nem Murray rontásainak - persze olykor annak is -, hanem Nadal zsenialitásának volt köszönhető. Murray próbálta Nadal gyengébbik, azaz fonák oldalát játszatni, de a spanyol kifarolásainak köszönhetően azokat a labdákat is tenyeresekkel adta vissza. Murray nagyot küzdött, nem adta fel, de nem volt esélye a spanyol ellen. Összességében Nadal az első szettben egyszer, a másodikban kétszer, a harmadikban háromszor vette el ellenfele szerváját, és 6:3 6:2 6:1-es diadalának köszönhetően ismét jegyet váltott a Muskétások Kupájáért vívandó összecsapásra.

(Fotó:bettingpro.com)