Jump to content

Erdei Zsolt profi Európa-bajnokként zárta le pályafutását

2014. 03. 10. 13:45

Erdei Zsolt egyhangú pontozással legyőzte a grúz Salva Dzsomardasvilit, s ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét a szombati kecskeméti profi ökölvívó gálán, amelyen bejelentette visszavonulását. Erdei amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.

Csaknem egy év után lépett újra kötelek közé Erdei Zsolt, aki láthatóan nyugodt volt a meccs előtt, s az első menetben sem kapkodott. A biztos kettős fedezékbe zárkózó riválisának védekezését gyors balegyenesekkel próbálta feltörni, ami sokszor ugyan nem sikerült, de így is biztosan hozta a szakaszt ütésre alig vállalkozó ellenfelével szemben. A pihenő után némileg aktivabbá vált a grúz bokszoló is, de ezzel csak azt érte el, hogy Erdei gyönyörű elhajlások után villámgyors ütésekkel találta el a fejét. A harmadik szakaszban ismét stabil kettős fedezékből bokszolt Dzsomardasvili, lépegetett előre, s viszonylag sokat ütött, Erdei azonban ekkor is frissebb és gyorsabb volt, s lényegesen pontosabb is.

A negyedik menetben Erdei folytatta az addigi bokszát, türelmes volt, villámgyorsan ütött ballal és jobbal, s ugyan megrendítő erejű kombinációkat nem mutatott be, de ellenfele orra már ekkor vérzett, s a menet végére egyre lassabban mozgott. Az újabb szünet után folytatódott Erdei iskolaboksza, könnyeden vívott a ringben, s egyre többször szórta a kombinációkat a nem egyszer fejelő riválisa ellen, aki az ötödik szünetre már nagyon csúnyán vérzett. A hatodik három percben aztán nagyobb elánnal ment előre a grúz öklöző, de ritkán talált, viszont Erdei gyors ütéseivel nem tudott mit kezdeni, s számolatlanul kapta a találatokat.

Erdei nagyobb tudása minden pillanatban érezhető volt, még akkor is, ha Dzsomardasvili rendületlenül lépegetett előre, állta az ütéseket, és széles horgokkal próbálkozott. A nyolcadik periódusban a grúz már csak fejjel ment előre, Erdei pedig néha úgy sorozta távolról, mint a bokszzsákot. A nagyon egyoldalú küzdelem a kilencedik menetben sem változott, Erdei sokszor mosolyogva reagált ellenfele elkeseredett próbálkozásaira, majd időről időre megrázta magát, és jobbal, ballal zúdította az ütéseket vetélytársára.

Dzsomardasvili becsülettel végig küzdötte a találkozót, de semmi esélye nem volt magyar riválisa ellen, aki nagyon sima győzelemmel búcsúztatta el egyedülálló karrierjét.

A találkozó után minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója még a ringben elmondta, boldog, hogy Kecskeméten zárhatta le pályafutását, mely 30 éve kezdődött, amikor beleszeretett a sportágba. Kérdésre válaszolva pedig azt mondta, nem tudja, hogy mi lesz majd akkor, ha újra hiányozni fog számára a bokszolás, de nem véletlenül nem szakad el az ökölvívástól, s dolgozik majd tovább edzőként. Erdei ezek után üzent Balzsay Károlynak, korábbi nagyközépsúlyú világbajnoknak, aki rákbetegséggel küzd. "Madár" kitartásra biztatta barátját, s biztosította arról, hogy a bokszolók mögötte állnak.

Fotó:nol.hu

sportrajongo.hu/MTI