Jump to content

Babos Tímea elődöntős párosban Sydneyben

2014. 01. 08. 10:32

Nagyszerű győzelemmel folytatta szereplését a Sydney-ben zajló 710 ezer dollár összdíjazású WTA-torna párosversenyében a Babos Tímea, Lucie Safarova kettős. A magyar-cseh páros kevesebb, mint másfél óra alatt ugyanis legyőzte a korábban világelső, 2011-ben wimbledoni bajnok Kveta Peschke, Katarina Srebotnik kettőst, ezzel pedig bejutott a torna elődöntőjébe.

A babostimea.hu beszámolója szerint a magyar, cseh kettős kiválóan fogadott a mérkőzés során. Az első szett 2-2-ig nagyon szoros volt, de már ekkor is voltak lehetőségei Baboséknak arra, hogy elvegyék ellenfelük adogatását, négy bréklabdából azonban egyiket sem tudták kihasználni. Nagy gond nem volt, ugyanis saját adogatásukat végtelen magabiztossággal hozták Timiék, az ellenfél nem talált fogást rajtuk. 3-3 után Baboséknak nagy lehetőségük volt ismét arra, hogy brékeljék Peschkééket, de a cseh-szlovén páros 0-40-ről megfordította a gémet. Babosék lendületben maradtak, adogatóként továbbra sem adtak esélyt ellenfelüknek, majd 5:5-nél végre elvették Srebotnikék adogatását, majd simán hozták a sajátjukat, ezzel pedig behúzták a szettet.

A magyar-cseh kettős a második szettet is kiválóan kezdte, hiszen gyorsan elvette a második helyen rangsorolt ellenfél adogatását, majd ha nem is könnyen, de hozta a sajátját, így 2-0-ra meglépett. Babosék olyannyira lendületbe jöttek, hogy meg sem álltak 5-2-ig, ekkkor azonban ellenállásba ütköztek, Srebotnikék feljöttek 5-4-re. A vége nagyon izgalmasan alakult, ám végül Babosék örülhettek, akik 6:4-el megnyerték a szettet egyúttal lezárták a mérkőzést. A Babos Tímea, Lucie Safarova kettős 7:5, 6:4-re verte az egykori világelső Peschke, Srebotnik párost és bejutott a torna elődöntőjébe.

„Nagyon jó kis csapat vagyunk Lucie-vel! Sajnálom, hogy nem tudunk együtt játszani Melbourne-ben is! Nagyon mosolygós párosokat játszunk, de persze a győzelem a cél. A mai egyéni meccse után aggódtam, hogy elfáradt. Mondta is, hogy segítsek neki sokat a hálónál. Én pedig hallgattam rá és nagyon jól játszottam. Sok ászt ütöttem, jól ritörnöztem, úgyhogy abszolút boldog vagyok a mai játékommal. Látom, hogy napról-napra jobban teniszezek. Várom az Opent, de előbb még nyerjünk itt pár meccset” – nyilatkozta Timi boldogan honlapján, a sydneyi negyeddöntő után.

Babosék szereplése Nikola Andjelicsnek is tetszett, Timi edzője elégedett volt tanítványával, különösen az adogatásaival. „Ez egy nagyszerű mérkőzés volt mindkét játékos részéről! Timi és Lucie sokkal jobban játszott, mint az első mérkőzésen. Egyre jobban összeszoknak, úgy tűnik, élvezik, hogy együtt lehetnek a pályán. Örülök annak is, hogy betegsége után Timi sokat javult az elmúlt napokban. Napi átlagban 4-5 órát edzünk, és ez kifizetődik. Nagyon jól adogat és fogad. Ha továbbra is emeli a teljesítménye szintjét, akkor az reménykedésre jogosít bennünket. Holnap következik az elődöntő, remélem, hogy mindketten ebben a gondolkodásmódban folytatják! Jó eredménynek számít a mai győzelem, de még fontosabb, hogy Timi jobban játszott és folyamatosan javul a teljesítménye” – értékelt a magyar játékos edzője, Nikola Andjelics.

A legjobb négy között a Julia Görges, Barbora Zahlavova-Strycova duó lesz a magyar-cseh páros ellenfele. A német-cseh kettős a legjobb nyolc között 3:6, 6:4, 10-1-re nyert a szabadkártyás Jarmila Gajdosova, Alja Tomljanovic ausztrál-horvát duó ellen.

foto:molcsapat.hu

sportrajongo.hu/molcsapat.hu