Jump to content

A cselgáncssport 11 milliárdot kap 2020-ig sportágfejlesztésre

2013. 12. 14. 09:22

A magyar cselgáncssport 2020-ig összesen 11 milliárd forint állami támogatást kap sportágfejlesztésre. Ezt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár közölte azon a sajtótájékoztatón, amelynek keretében Tóth Lászlóval, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnökével bejelentette az erről szóló megállapodást. Az államtitkár hozzátette, idén 665 millió forinthoz jut a sportág.

A névre szóló dzsudogiba öltözött politikus - aki később a tatamin gyakorolta a küzdelmet az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklóssal – elmondta, a dzsúdónak egyértelműen a 16 kiemelt sportág között van a helye, a célok nemesek és jók.

Tóth László, a hazai szövetség első embere kifejtette, a 2014. június 31-ig felhasználható keret 914 milliót tesz ki, a sportágfejlesztési programon belül pedig 51 edző kap külön juttatást az MJSZ-től.

Az MJSZ vezetője elmondta, az ingatlanfejlesztés érinti a Honvédot, az UTE-t, a KSI-t, a ceglédi és a miskolci klubot is, továbbá eszközbeszerzésre és az élsport támogatására is fordítunk az összegből. Emellett 2021-ig 197 járásba szeretnénk eljuttatni a dzsúdót, és indítunk egy olyan képzést is, amelynek a célja a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon részt vevő fiatal versenyzők kinevelése, illetve a fogyatékkal élő versenyzőket is tudjuk segíteni.

A Honvéd szakosztály-igazgatója, az Európa-bajnok Hadfi Dániel megígérte, hogy a támogatás révén hamarosan méltó környezetet tudnak biztosítani a klub sportolóinak, továbbá a válogatott keretedzéseinek, míg Ungvári Miklós arról beszélt, hogy az új ceglédi létesítmény révén 25 év után végre nem kell majd az edzések előtt lerakni a tatamikat, illetve a végén felszedni azokat.

Az esemény zárásaként Tóth László díjakat nyújtott át a 2013-as év legjobbjainak, Bor Barnának és Csernoviczki Évának, illetve edzőiknek, Hangyási Lászlónak és Csernoviczki Csabának.

Fotó: freedigitalphotos.net


sportrajongo.hu/MTI