Jump to content

Férfi kézi BL: formalitásnak tűnő veszprémi visszavágó

2015. 03. 21. 09:10

Ma délután 16 óra 15 perckor fogadja hazai pályán az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioját a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A továbbjutás már az első mérkőzésen eldőlt (31-23-ra nyert idegenben a Veszprém), a mai összecsapás így kiváló alkalom arra, hogy a magyar bajnok tökéletesítse játékát a negyeddöntőre.

Egy hete a Veszprém helyenként jó játékkal, magabiztosan nyertek Spanyolországban, érvényesítve a papírformát. A bakonyaik játékában akadtak hullámvölgyek (a La Rioja kétszer is nagy hátrányból zárkózott fel egy gólra), ugyanakkor egyértelműen kirajzolódott már az első mérkőzésen is, hogy a Veszprém jóval nagyobb játékerőt képvisel, mint a spanyol csapat.

A visszavágón ennek tükrében a La Rioja számára a tisztes helytállás lehet a cél, míg Carlos Ortega együttese játékának finomhangolására készül a Final Fourba jutás felé vezető úton. A kapuban nagy valószínűséggel Mirko Alilovic kezd: a horvát válogatott kapus az őszi, igencsak haloványra sikerült fél szezon után úgy tűnik, visszanyerte korábbi önbizalmát, és méltó társa tud lenni az eddig kiválóan teljesítő, az EHF videókat védéseivel rendre "megtöltő" Mikler Rolandnak. Hasonló a helyzet a jobbszélső posztján: az idény elején láthatóan önbizalomhiánnyal küzdő, ámbár szenzációs kézzel megáldott Gasper Marguc az utóbbi hetekben kiváló formában játszik, és nagyon jól kiegészítik egymást az élete formájában játszó Gulyást. A jobbátlövő poszton a korábbi évekhez képest megoldottnak tűnik Nagy László meccsen belüli pótlása, Zeitz ugyan követ el néha védekezésbeli hibákat, támadásban pedig westernhős módjára puffogtatja el a labdákat, azonban minőségi cseréje a magyar válogatott csapatkapitányának. Irányító poszton előtérbe kerülhet ma délután a mostanában háttérbe szoruló Ruesga játéka, míg beállóban az év igazolásának tűnő Nilsson és Sulic várja a labdákat. Balátlövőben Momir Ilic továbbra is az első és a második opció is egyben, Iman Jamali játéka és munkamorálja a hírek szerint nem üti meg mostanság az elvált szintet, a jövője pedig a héten igencsak kérdésessé vált, mivel a Veszprém leigazolta a 23 éves horvát válogatott balátlövőt, Sliskovicot. A balszélen Ugalde és Iváncsik a szokásos módon, a játékidő megfelezésével járulhat hozzá a csapat sikeréhez.

Mindent összevetve egy magabiztos, jó játékkal elért győzelem a szezon ezen szakaszában már elvárható a Veszprémtől.

(bb)

(FOrrás: sportrajongo.hu; fotó: sportrajongo.hu/vehirsport.hu/hirleso.hu)