Jump to content

Férfi kézi: újra együtt a Karabatic testvérek?

2015. 02. 08. 12:25

Egy héttel a katari férfi kézilabda-világbajnokság befejezése után máris beindultak a 2015/2016-os szezonra vonatkozó pletykák. Nem meglepő módon az első név, aki az ilyen jellegű hírekben szerepel, Nikola Karabaticé, aki állítólag Párizsban játszhat újra együtt testvérével, Lukával.

Nikola és Luka Karabatic már játszott egy csapatban Montpellierben, a búcsú azonban nem sikerült túl szépre: 2012 szeptemberében az ügyészség gyanúja szerint a csapat egy májusi bajnoki mérkőzésen engedte nyerni az ellenfelet, és erre a kimenetelre fogadva a játékosok - köztük a két Karabatic - és a vezetők „ismerősei″ jelentős összeget zsebeltek be. A Montpellier 2012 október közepén függesztette fel Nikola és Luka Karabatic, Issam Tej, Dragan Gajic és Primoz Prost szerződését, miután igazolva látták, hogy a játékosok fogadási csalásban vettek részt. A két játékos bevallotta, hogy barátnőik valóban fogadtak a mérkőzésre, de szerintük csalás nem történt. 2013 februárjától a szezon végéig az Aix-en-Provence csapatában játszottak, majd Nikola a Barcelonához igazolt.

A L'Équipe értesülései szerint Nikola ezen a héten Párizsban találkozott a PSG képviselőivel, hogy esetleges átigazolásáról tárgyaljanak. Karabaticnak még 2 évre szóló szerződése van a Barcelonával, így a PSG-nek 2 millió eurós kivásárlási díjat kell fizetnie, ha ősztől a soraiban akarja tudni a klasszist. A párizsiak a dolgukat - az arab tulaj kiapadhatatlannak tűnő pénzügyi forrásai, és a világklasszis keret (Mikkel Hansen, Abalo, Omeyer, Narcisse) mellett - azzal próbálják megkönnyíteni, hogy a jelenlegi, nem túl sikeres edzőt, Phillipe Gardent menesztenék, és helyére az Aix-en-Provence edzőjét, Noka Serdarusicot szerződtetnék, akivel Karabatic köztudottan kiváló viszonyt ápol: kapcsolatuk még a francia sztár első kieli éveire vezethető vissza, amikor a fiatal titánnak Serdarusic apja helyett apja volt. Egyfajta "csatolt áruként" pedig érkezne Luka Karabatic.

Egyes lapértesülések szerint a PSG 2013 tavaszán már megpróbálta leigazolni Karabaticot, azonban akkor ő a Barcelonát válaszototta. Amennyiben az átigazolás most megvalósul, újabb sztárral bővülhet a fővárosiak kerete, Serdarusic vezetésével pedig nagy eséllyel pályázhatnak a 2016-os Final Fourba jutásra.

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu/handnews.fr/origo archív; fotó: sportrajongo.hu/handballtime.it)