Jump to content

Olimpia 2024: az Egyesült Államok is pályázik a rendezésre

2014. 12. 17. 11:45

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) bejelentette, hogy pályázik a 2024-es nyári játékok megrendezésére. Lehetséges helyszínként Los Angeles, San Francisco, Boston és Washington került szóba, a USOC pedig arra számít, hogy januárban véglegessé válik, melyik város kandidálhat.

Larry Probst USOC-elnök a keddi közléskor azt mondta, a következő lépés a szervezet igazgatótanácsának összehívása januárra.
„Nagyon nehéz lesz határozni ebben a kérdésben, ezért szeretnénk kihasználni a rendelkezésre álló időt és a lehető legjobb döntést meghozni” – tette hozzá.
Los Angeles 1932-ben és 1984-ben már rendezett nyári olimpiát, a másik négy város először adna otthont az eseménynek.
Az Egyesült Államok legutóbb 1996-ban, Atlantában látta vendégül az ötkarikás játékok résztvevőit, most Németország (Berlin vagy Hamburg) és Olaszország (Róma) után harmadikként jelentette be hivatalosan pályázási szándékát.
A 2024-es rendezőt 2017-ben Limában jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A németek, az olaszok és az amerikaiak mellett Párizs és Isztambul, valamint Doha és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik a tíz év múlva esedékes csúcsesemény iránt.
A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-án tartja rendkívüli közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy Budapest pályázzon-e a rendezésre, miután a NOB egy hete reformcsomagot fogadott el a gazdaságosabb olimpiák érdekében.

(mti)

(Fotó:sportsmarketing.hu)