Jump to content

Curling: a női válogatott feljutott az A-csoportba!

2014. 11. 28. 12:32

Hatalmas bravúrral jutott fel a fiatal magyar női curling válogatott az A-csoportba, azaz Európa legjobbjai közé a svájci Európa-bajnokságon. Palancsa Dorottya skip és társai szenzációs mérkőzéseket megnyerve harcolták ki a sikert, pénteken pedig az Eb-aranyért játszanak.

Nagy sikert hozott a magyar curling életében a csütörtöki nap, hiszen svájci Champéryben zajló Európa-bajnokság B-csoportjában a Palancsa Dorottya vezette magyar női válogatott a csoportkörben elszenvedett négy vereség után az alapszakaszt holtversenyes negyedik helyen fejezte be, így ún tie-breaker találkozót játszottak az azonos mérleggel záró törökök ellen, melynek megnyerésével bejutott a csapat a playoffba.

Itt az olaszok ellen remekül kezdtek a mieink, és a csoportkör első meccsén elszenvedett nagy vereségért kellőképpen vissza tudtak vágni a 11-3-as győzelemmel.

Csütörtök este még egy találkozó várt Dóriékra a döntőbe jutásért (ami az automatikus feljutásért is ment), melyet Ausztria ellen vívott a magyar válogatott. A találkozón nehéz helyzetből fordítva, az utolsó endben a befejező osztrákok ellen 1 pontot ellopva sikerült megnyerni a mérkőzést, így a lányaink bejutottak a B-csoport döntőjébe. Ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar csapat ismét feljutott az A-csoportba.

A siker értékét növeli, hogy a rendkívül fiatal csapat tagjai az első Európa-bajnokságukon indultak csupán. A B-csoport pénteki döntőjében a Sándor Nikolett, Kalocsai Vera, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya, Nagy Tímea (edző: Palancsa Zoltán) összeállítású magyar csapat (“civilben” az UTE Bálnák együttese) a Kristin Skaslien által vezetett Norvégiával találkozik.

A magyar curling történetében ez a második alkalom, hogy a női válogatott kiharcolta az Európa legjobbjai közé kerülést. Ez először 2011-ben a Szekeres Ildikó vezette csapatnak sikerült, abban az évben ráadásul a férfi válogatott is feljutott. Ez most nem jött össze az Észöl Gábor vezette csapatnak, mely playoff meccsén kikapott a hollandoktól, így a bronzéremért játszhat.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:Palancsa Dorottya facebook)