Jump to content

Magyarország-Görögország: 12-7

2014. 07. 18. 19:08

A vártnál jóval könnyebben győzte le a női vízilabdacsapat a görög együttest a budapesti EB második körében. Nyoma sem volt a hollandok elleni vereségnek, a lányok ötletesen és magabiztosan játszottak elől, Bolonyai Flóra pedig kiválóan védett hátul.

A magyarok hozták el a labdát az első ráúszásnál. A kezdő percekben nem született gól. Míg a görög támadásoknál sok volt a pontatlanság, addig mi (Keszthelyi Rita duplázásával és Antal Dóra találatával) háromszor is betaláltunk, így az első játékrész 3-0-ás vezetéssel ért véget.

A második negyed elején ismét hozzánk került a labda. Felszívták magukat a görögök, egy távoli átlövéssel és Tsoukala góljával egy találatra zárkóztak fel. Ezután Takács Orsolya és Avramidou is betalált, de Kisteleki Dóra gyönyörű ejtésével és Antal újabb góljával visszaállt a háromtalálatos különbség. A félidőben 6-3 volt az állás.

Harmadszor sikerült elhoznia a labdát a magyar csapatnak a második félidő kezdetekor, de megint a görögök lőttek gólt először. Ebben a negyedben volt talán a legfontosabb Bolonyai Flóra határozottsága és pazar védései. Bujka Barbara egy érvénytelen találatot hamar kijavított, ez már a hetedik gól volt magyar részről, majd Czigány Dóra és Kisteleki Dóra is betalált a görgök hálójába, miközben az ellenféltől csak Roumpesi volt eredményes. 9-5-ös vezetéssel készülhettünk az utolsó negyedre.

A negyedik negyedben a görögök hozták el a labdát a ráúszásnál, majd Tsoukala révén szépítettek. Az utolsó nyolc perc már jórészt a biztonsági játékról szólt, de azért Czigány Dóra és Tóth Ildikó is gólt dobott, a görögöknél pedig Plevritou fejezett be sikeresen támadást. Bujka Barbara tette fel a koronát a mérkőzésre, megszerezve Magyarország tizenkettedik találatát. A végső percekben még egy kettős emberhátrányt is sikerült kivédekezni.

A magyar női vízilabda-válogatott 12-7-re győzött Görögország ellen, két forduló után egy vereség és egy győzelem az együttes mérlege, így egy esetleges körbeverés esetén még a csoportelsőség sem kizárt. Az Európa-bajnokság harmadik, egyben utolsó csoportmeccsén a brit csapat lesz a lányok ellenfele.

(fotó: zimbio.com)

Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!