Jump to content

Hollandia egy góllal legyőzte a magyar lányokat

2014. 07. 16. 18:50

Az egyik legnehezebb ellenféllel kezdett a női válogatott a hazai rendezésű Vízilabda Eb-n. Bár a csapat közel se játszott tökéletesen, sokáig tartottuk magunkat Hollandia ellen. Végül azonban ők kerekedtek felül, kétgólos előnyükből egyet megtartva 12-11-re győztek.

A Vízilabda Európa-bajnokság harmadik napján a női csapat is megkezdte a csoportmeccseket, az első ellenfél Hollandia volt. A mérkőzés kezdetekor a hollandok hozták el a labdát a ráúszásnál és szűk két perc után megszerezték a vezető találatot. Tapogatózó, kissé ideges játék jellemezte mindkét csapatot az első negyedben. Hiába léptek el a hollandok két góllal, Keszthelyi és Antal találataival kiegyenlítettünk, sőt az utolsó támadásunk után Szűcs Gabriella góljával átvettük a vezetést. Ekkor már csak egy másodperc volt hátra a negyedből, lehetetlennek tűnt, hogy újabb gól szülessen, de a hollandok előrevágott labdája mégis a kapuban landolt, így nyolc perc után 3-3 volt az állás.

A második negyed első támadását mi vezethettük. Ezúttal a magyarok szerezték meg a vezetést, de a hollandok két gyors akcióval fordítani tudtak. Ellépniük azonban most nem sikerült, Keszthelyi Rita úszott meg és bombázta a kapuba a magyar csapat ötödik találatát. Talán még ennél is szebb volt Kisteleki Dóra gólja, aki nemcsak saját emberét, hanem a holland kapust is lóvá tette egy pompás indítás után. A hollandok azonban ismét találtak egy gólt az utolsó pillanatban, Van Der Sloot lőtte be a labdát a magyar kapuba. A félidőben 6-6-ot mutatott az eredményjelző.

Újra a hollandok hozták el a labdát a harmadik negyed kezdetekor, de az első gólt Kisteleki Hanna jegyezte. Ezt követően Szűcs Gabriella ejtett egy szemtelen gólt, így a mérkőzés során először léptünk el két találattal. A hollandok hetedik gólja erősen vitatható módon született, nem biztos, hogy a labda teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon, ráadásul a következő akciónál Van Der Sloot kiegyenlített. Egy ötméteres büntetővel ismét mi vezettünk, de a hollandoknak újra sikerült egyenlíteni és a mérkőzés során harmadszor is az utolsó másodpercben belőttek még egy gólt. A végső negyed előtt 10-9-es hátrányban volt a csapat.

Hollandia vezethette a negyedik negyed első támadását a ráúszás után, másfél perc elteltével pedig kétgólosra növelték az előnyüket, a magyar válogatott pedig az utolsó két percig nem tudott szépíteni. Ekkor már hiába pörgött fel a játékunk, a hollandok megszerezték a tizenkettedik találatukat. Most mi lőttünk gólt az utolsó pillanatban, de ez a döntetlenhez is kevés volt. Hullámzó erőviszonyokkal tarkított mérkőzés végén 12-11-re győzött Hollandia. A magyar csapat következő ellenfele Görögország lesz.

(fotó: mvlsz.hu)

Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!