Jump to content

Merész András kijelölte a női vízilabda Eb-keretet

2014. 05. 09. 12:34

Tizennyolc fős kerettel vág neki Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnoki felkészülésnek, amely május 19-én kezdődik. A szakvezető közülük jelöli ki azt a 13 játékost, aki ott lesz majd a július 14. és 27. között Budapesten rendezendő Eb-n. A felkészülés nyitószakaszában még hiányos lesz a keret a légiósok távolléte miatt, az első teljes edzést június elején tudja megtartani a kapitány, aki az Európában játszó hat jelöltjén kívül számít a három amerikai légiósra, Antal Dórára, Illés Annára és Bolonyai Flórára egyaránt.

A névsor egyetlen meglepetése az, hogy kimaradt a világbajnoki bronzérmes Garda Krisztina. A Szentes friss hazai bajnok együtteséből viszont ketten is bekerültek a bő keretbe: Gémes Alexa és Hevesi Anita. A rájátszást a negyedik helyen záró UVSE a bajnokság legjobb játékosának megválasztott Kisteleki Hannával képviselteti magát, míg a kapusok közt a posztján szintén az ob I. legjobbjának választott Gangl Edina is ott van.

Ami az Eb-felkészülést illeti: az első két hétben Budapesten gyakorolnak a lányok, majd Dunaújváros vendégszeretetét élvezik, ahol a holland válogatottal készülnek. Június 4-5-én a Dunaújvárosi Főiskola Kupa keretén belül a holland és a magyar juniorválogatottal biztosan játszanak, de elképzelhető, hogy a görögök is csatlakoznak a mezőnyhöz. Június 19-től egy görögországi tornán a házigazda, továbbá az olasz és a holland válogatottal találkoznak, majd Hajdúszoboszlóra utaznak, ahol az Egyesült Államok legjobbjaival készülnek tovább.

Az Eb-rajt előtt két héttel a Merész-csapat az oroszországi Kirisi Kupán vesz részt, a vendéglátók mellett az amerikai, a holland, az olasz és a spanyol válogatottal egyetemben.

A bő Európa-bajnoki keret:
Bolonyai Flóra (USC, amerikai), Gangl Edina (ZF-Eger), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola VE) - kapusok, Gémes Alexa, Hevesi Anita (mindkettő Hungerit-Szentes), Csabai Dóra, Menczinger Kata, Miskolczi Kitti (mindhárom Dunaújvárosi Főiskola VE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Kisteleki Hanna (UVSE), Antal Dóra (Cal Bears, amerikai), Bujka Barbara (Olympiakosz Pireusz, görög), Illés Anna (Cal Bears, amerikai), Keszthelyi Rita (Orizzonte Catania, olasz), Kisteleki Dóra (Rapallo, olasz), Szücs Gabriella (Sabadell, spanyol), Takács Orsolya (Bogliasco, olasz), Tóth Ildikó (Messina, olasz) - mezőnyjátékosok

Fotó:delmagyar.hu forrás:sportrajongo.hu/MTI