Jump to content

Először lesz Amerika-Európa döntő NHL-es olimpiai hokitornán

2014. 02. 20. 13:30

Először rendeznek majd európai és tengerentúli jégkorong-válogatott közötti döntőt téli olimpián azóta, hogy az NHL-es sztárok is részt vesznek a játékokon. Szocsiban pénteken - magyar idő szerint - 13 órakor a svédek és a finnek találkoznak, 18 órától pedig a címvédő kanadaiak az amerikaiakkal csapnak össze az elődöntőben, azaz garantált a kontinensek közötti találkozó a fináléban. Az NHL-esek 1998 óta szerepelhetnek téli olimpián. Ezen időszak téli olimpiáit figyelembe véve a legtöbb érmük a finneknek van, szám szerint három (2006: 2., 1998 és 2010: 3. hely).

Naganóban Csehország-Oroszország, 2002-ben, Salt Lake Cityben és 2010-ben, Vancouverben Kanada-Egyesült Államok, 2006-ban, Torinóban Svédország-Finnország finálé volt. Azaz az NHL-es korszakban most fordul elő először az is, hogy valamelyik tengerentúli alakulat döntős lesz nem észak-amerikai olimpián. Kanada és az Egyesült Államok még dobogós sem volt saját kontinensén kívül az elmúlt 16 évben.

A finnek most is remekelnek, védekezésük és a kapusteljesítményük fokozatosan javul, a negyeddöntőben a házigazda oroszokat ejtették ki 3-1-gyel. A világbajnok svédek erejét jelzi, hogy három világsztárjuk - Henrik Zetterberg, Johan Franzen és Henrik Sedin - nélkül is magabiztosak.

A másik ágon az amerikaiak számítanak esélyesebbnek az eddig mutatott játékuk alapján. Mind a góllövés, mind a védekezés nagyon jól megy nekik, és most plusz motivációt jelenthet számukra, hogy a nagy ellenfelüknél, Oroszországban lehetnek aranyérmesek úgy, hogy a szintén örök rivális, címvédő Kanadát búcsúztathatják.

Az örökrangsorban a még versenyben lévők között Kanada vezet 8 olimpiai arannyal (plusz 4 ezüst és 2 bronz), az Egyesült Államoknak és Svédországnak 2-2 első helye van, előbbi még 8 ezüstöt és 1 bronzot, utóbbi 2 ezüstöt és 4 bronzot tud felmutatni, míg Finnország még nem diadalmaskodott ötkarikás játékokon (2 ezüst és 3 bronz).

A további program:
péntek:
elődöntő:
Svédország-Finnország 13.00
Kanada-Egyesült Államok 18.00
szombat:
a 3. helyért 16.00
vasárnap:
döntő 13.00

foto: telesport.hu

sportrajongo.hu/MTI