Jump to content

EYOF - Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul

2017. 01. 25. 09:28

Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja, melyet a július 23-i megnyitót megelőzően körbevisznek az országban.

 

Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kedden, győri sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a lángot Rómából, az Európai Olimpiai Bizottság központjából hozzák majd Magyarországra május 23-án, s egy hónapos országjárását követően érkezik meg Győrbe.

 A 14 és 18 év közötti fiatalok versengésén tíz sportágban összesen 130 versenyszámot rendeznek. Borkai Zsolt tájékoztatása szerint 50 országból 3600 versenyzőt várnak az EYOF-ra, Magyarországot pedig 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

A 180 nap múlva kezdődő sportfesztivállal kapcsolatban Borkai kifejtette, hogy az esemény infrastrukturális beruházásai több mint 20 milliárd forint támogatásból valósulnak meg. Közel hétmilliárd forintba kerül az új győri sportkomplexum, amely a határidőre, május végére készül el, s magába foglal többek között egy atlétikai és egy teniszcentrumot, illetve egy többfunkciós tornacsarnokot is. Az egyetemi kampusz területén egy multifunkcionális épületet alakítanak ki, benne új kollégiummal, ami az olimpiai falu része lesz. A kilencmilliárd forintból megvalósuló beruházás szintén tavasz végére készül el. A sportesemények otthona lesz még a már működő Audi Aréna és a városi uszoda is.

Borkai Zsolt azt is megemlítette, hogy a július 30-ig tartó olimpiai fesztivállal szinte egyidőben lesz a vizes világbajnokság és Forma-1-es Magyar Nagydíj Magyarországon. Ezeken a rendezvényeken pedig bebizonyíthatjuk, hogy az ország képes akár egy olimpiát is lebonyolítani 2024-ben - fogalmazott.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szervezőknél több mint kétezren jelentkeztek önkéntesnek, a legidősebb közülük egy 84 éves hölgy. Borkai Zsolt kiemelte, hogy a versenyek idejére több tízezer látogatót várnak a városban.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)