Könyöksérülése miatt nem indul 2020-ban az év első Grand Slam-tornáján Nisikori Kej.
Utolsóként a Tennessee Titans és a Philadelphia Eagles jutott a rájátszásba az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának utolsó, 17. fordulójából.
A korábban kétszeres győztes és csúcstartó Comanche nyerte a 75. alkalommal kiírt Sydney-Hobart vitorlásversenyt, miután lehajrázva az előtte haladókat, 1 nap, 18 óra, 30 perc és 24 másodperces idővel érkezett célba szombaton.
A Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását Szoboszlai Dominik salzburgi játékostársa, a norvég Erling Haaland.
Kassai Viktor 2020-ban már nem vezet mérkőzéseket, szögre akasztja a sípot az utóbbi évtized legeredményesebb magyar játékvezetője.
Az összetettben vezető japán Kobajasi Rjoju nyerte vasárnap a síugrók Engelbergben rendezett világkupaversenyét.
A Toronto harmincpontos hátrányt ledolgozva győzte le a Dallast vasárnap az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).
A norvég Henrik Kristoffersen nyerte meg óriás-műlesiklásban a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi versenyét az olaszországi Alta Badiában, így átvette a vezetést összetettben.
Sportrelikviáért még sosem fizettek annyit, mint Pierre de Coubertin báró 1892-es beszédének kéziratáért, mely 8,8 millió dollárért (2,62 milliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen.
Jupp Heynckes a világklasszis labdarúgók közé sorolta Robert Lewandowskit, aki szerdán szerzett találatával lehagyta őt a német Bundesliga legjobb gólszerzőinek örökrangsorában.
A statisztikával foglalkozó és mértékadónak tartott Gracenote legfrissebb előrejelzése szerint a magyar sportolók 21 érmet - 7-7 aranyat, ezüstöt és bronzot - nyernek a jövő nyári tokiói olimpián, ezzel pedig az éremtábla 13. helyén végeznének.
Habár az év bármelyik napján lehet adakozni, amit szerencsére sokan meg is tesznek, elsősorban mégis a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik a jótékonykodás. De vajon miért pont ilyenkor vagyunk jószívűek? Mit szoktunk adományozni? És egyébként is: tényleg öröm adni? A SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ezeknek a kérdéseknek járt a végére.