Kökény az első válogatón egyesben szeretne bizonyítani, aztán pedig beülne valamilyen párosba, vagy négyesbe
Megállíthatatlan a Golden State, Steph Curry-ék szépen haladnak a hallhatatlanság felé.
Örökös eltiltásra számíthat a világbajnok sztárúszó, aki ugyan azt a szert használta, mint Maria Sharapova.
A FIFA egy 22 oldalas kérelmet nyújtott be, amelyben több tízmillió dolláros kártérítési igényt terjesztett elő korrupt tisztviselőinek vallomásai alapján.
Ahogy mondani szokás, lesz minden, mint a búcsúban.
Folytatódott a csillaghullás az Indian Wells-i tenisztornán, a férfiaknál újabb nagy nevek búcsúztak.
A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőibe akár három spanyol csapat is bejuthat. A legnehezebb dolga a Tottenhamnek lesz a mai visszavágók során, de az MU-t sem kell irigyelni.
Három héttel az alapszakasz vége előtt biztosította be rájátszásbeli helyét az NHL-ben.
Fantasztikus mérkőzésen vívta ki továbbjutását tegnap a Bayern München a BL-ben, míg a Barcelona simán verte az Arsenalt és lett negyeddöntős.
Harry Redknapp az angol másodosztályú Derby County csapatánál szaktanácsadóként kapott munkát, ám nem elégszik meg ennyivel.
Diego Simeone szerint tipikus kupameccs volt a tegnapi Atlético-PSV BL-csata, míg a hollandok edzője szerint jól játszottak, a szerencse döntött a hazaiak mellett.
A Washington Capitals elsőként biztosította be helyét a playoffban.