A vártnál simább végeredményt hozott a Magyar Kupa idei döntője. A Groupama Arénában a Ferencváros gól nélküli első félidőt követően 4-0 arányú zöld-fehér sikert hozott. Az első félidőben még Dibusz bravúrjaira volt szüksége Thomas Doll csapatának, hogy meccsben maradjanak, hogy aztán a második játékrészben ellentmondást nem tűrő támadójátékkal szerezzék meg a győzelmet, és így a trófeát.
Tíz év után távozik az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Detroit Red Wings vezetőedzője, Mike Babcock. Az 52 éves szakember hivatalosan még nem jelentette be döntését, az NHL honlapja szerint azonban nem tér vissza a klubhoz.
A címvédő Szolnoki Olaj hazai pályán 21 ponttal legyőzte szerdán a Kecskemétet a férfi kosárlabda NB I döntőjének első mérkőzésén. A túl sok pontot nem hozó találkozó legjobbja szolnoki részről Vojvoda Dávid volt a maga 11 pontjával, a másik oldalon Derasimovic és Kinney emelkedtek ki 7-7 ponttal.
Magyar sikereket hozott a pekingi atlétikai viadal: Márton Anita súlylökésben negyedik, Orbán Éva pedig kalapácsvetésben nyolcadik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) égisze alatt szervezett versenyen.
A francia élvonalban szereplő Briancon jégkorongcsapatában folytatja pályafutását Magosi Bálint. Magosi ezzel tovább viszi a magyar vonalat a klub életében, hiszen korábban Szélig Viktor is itt játszott, sőt bajnoki címet is ünnepelhetett a csapat színeiben.
A férfi golfozók jelenlegi világelsője, Rory McIlroy a napokban interjút adatott a BBC-nek. Az északír klasszis sok témát érintett, beszélt gyerekkori idoljáról, Tiger Woodsról, beszélt a riválisokról és beszélt arról is, hogy legfőbb vágy nem más, mint, hogy egykor majd úgy beszéljenek róla, mint generációja legnagyobb játékosáról. A világelső emellett azt is megemlítette, hogy mikorra tervezi a visszavonulását.
Úgy tűnik végre lezárulhat a Hamilton-saga, ugyanis sajtóértesülések szerint a hétvégi Formula-1-es Monacói Nagydíj helyszínén a világbajnoki címvédő Mercedes bejelenti, hogy a kétszeres világbajnok Lewis Hamilton a következő három évben is az istálló pilótája marad. Hamilton hosszabbítási procedúrája a tavalyi idény vége óta húzódik, ám most úgy tűnik, hogy végre aláírás kerülhet a kontraktusra.
Ahogy arról korábban már honlapunkon beszámoltunk, a férfi kézilabda NB I idei bajnoki címét a Veszprém együttese nyerte, miután a finálé második mérkőzésén idegenben legyőzte a Pick Szegedet. A Tisza-partiaknak a vereség ellenére is volt ünnepelnivalójuk, hiszen csapatkapitányuk, Vadkerti Attila utoljára lépett pályára a szegedi sportcsarnokban. A szurkolók varázslatos hangulatot keltettek, igazán szép ünneplésben részesítették a „Körte” becenévre hallgató kapitányt.
Jenson Button idén már a 16. idényét kezdte meg a királykategóriában, 6 éve erősíti a McLaren csapatát, tavaly azonban majdnem búcsút kellett intenie a Forma-1-nek. Az idei szezonban eddig csak szenved a McLaren-Honda, Button viszont hozza Alonso szintjét.
A német labdarúgó-bajnokság második helyén álló VfL Wolfsburg 2019-ig meghosszabbította sportigazgatója, Klaus Allofs szerződését. A szakember elévülhetetlen érdemeket szerzett a klub idei sikerszériájában, nem csoda, hogy hosszú távú megállapodást kötöttek a vezetők az egykori kiváló labdarúgóval.
Sorozatban nyolcadszor, összesítésben 23-adszor lett bajnok a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntő második mérkőzésén is legyőzte legnagyobb riválisát, az ezúttal házigazda Szegedet. A keddi, 31-29-es végeredménnyel zárult összecsapás sokáig paprikás hangulatú volt, rengeteg volt a kiállítás. Az első negyedórát követően a végül 16 gólig jutó Momir Ilic vezérletével fokozatosan elhúztak a vendégek, akik már a félidőben 17-10-re vezettek, ezt a hátrányt pedig nem tudta már ledolgozni a szegedi együttes.
Hazánk első számú férfi teniszezője, Fucsovics Márton (168.) kedden felnőtt pályafutása során kilencedik alkalommal állhatott rajthoz egy Grand Slam-torna selejtezőjében. Fucsovics a párizsi Roland Garroson próbálkozhat a hőn áhított főtáblára jutás érdekében, melyhez három győzelem szükséges.