Jump to content

Curyy nélkül nyert a Warriors, a Dallas meglepte az Oklahomát

2016. 04. 19. 09:30

A címvédő Golden State Warriors legnagyobb sztárja, a bokasérüléssel bajlódó Stephen Curry nélkül is legyőzte a vendég Houston Rockets együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 2-0-ra növelte előnyét a párharcban. A Dallas viszont ledolgozta hátrányát és idegenben verte az Oklahomát, nem kis meglepetésre. 

Az előző szezon legértékesebb játékosa (MVP) - aki idén is az első számú várományosa a címnek - szombaton, a párharc első felvonásán szenvedett kisebb bokasérülést, s ugyan a bemelegítésben még részt vett az Oracle Arénában, végül kihagyta az összecsapást. Curry távollétében Klay Thompson vette hátára a csapatot, 34 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A Dallas Mavericks hatalmas meglepetésre egy ponttal nyert az Oklahoma City Thunder otthonában. A texasiak az első összecsapáson 38 (!) ponttal kaptak ki, a Mavericks az NBA történetében most a negyedik olyan csapat lett, amely úgy tudott egyenlíteni a rájátszásban, hogy legalább 35 pontos vereség után kellett talpra állnia. A Mavericks sikeréhez ugyanakkor nagyban hozzájárult, hogy Kevin Durant, a Thunder sztárja pályafutása egyik legrosszabb mérkőzését játszotta, hiszen 26 (!) dobást rontott el, ennyi hibát az elmúlt 30 évben egyedül a legendás Michael Jordan vétett még 1997-ben. A Thunder győzelme ennek ellenére egy hajszálon múlott, hiszen Steven Adams lepattanó után szerzett kosarát követően a játékvezetők csak a videóbíró segítségével tudták eldönteni, hogy már időn túl született.

Keleten a Toronto Raptors egyenlített az Indiana Pacers ellen, a kanadai együttesben ugyanakkor ezen a találkozón is gyenge teljesítményt nyújtott DeMar DeRozan, akit csapattársai, különösképpen a 23 pontot és 15 lepattanót szerzett Jonas Valanciunas ezúttal kisegítettek.

Főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések:

Kelet:
Toronto Raptors-Indiana Pacers 98-87
Az egyik csapat negyedik győzelemig tartó párharc állása: 1-1

Nyugat:
Golden State Warriors-Houston Rockets 115-106
A párharc állása: 2-0

Oklahoma City Thunder-Dallas Mavericks 84-85
A párharc állása: 1-1

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:fansided.com)