Jump to content

Kobe és LeBron utoljára - videó

2016. 03. 11. 09:27

Négy mérkőzést rendeztek az NBA legutóbbi játéknapján, de mind közül kiemelkedett a Los Angeles Lakers - Cleveland Cavaliers ütközet, amely során a liga két korszakos klasszisa, Kobe Bryant és LeBron James utoljára mérkőzött meg egymással.

Utoljára játszott egymás ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) elmúlt két évtizedének két legmeghatározóbb játékosai közül kettő, a szezon végén visszavonuló Kobe Bryant és LeBron James.

A Los Angeles-i Staples Centerben rendezett összecsapást a vendégek nyerték meg, Bryant huszonhat, míg James huszonnégy ponttal zárta a találkozót.

A Lakers legszebb pillanatai a mérkőzésen: 

A mérkőzés összefoglalója:

A két szupersztár 22. alkalommal nézett farkasszemet egymással, összesítésben James a 16. sikerét aratta. Érdekesség, hogy 2007 óta mindegyik nagydöntőben ott volt valamelyikük, de a rájátszásban sohasem léptek pályára egymás ellen.

"Tudtam, hogy nem hagyná ki ezt a meccset, úgyanúgy, ahogy én sem. Bárcsak minden egyes este ellene játszhatnék - ábrándozott az utolsó összecsapás után a kétszeres NBA-, és kétszeres olimpiai bajnok James. - A köztünk lévő borzongató versengés, tudod, hogy az egyik legnagyobb kosálabdázó ellen játszol, és sohasem vehted biztosra, hogy te vagy a jobbik."

A mérkőzés után természetesen a visszavonuló világsztár, Kobe Bryant is elmondta a véleményét egyik legnagyobb riválisáról.

"LeBron ellen játszani mindig jó, mert ő elég nagydarab, nehéz vele felvenni a versenyt ilyen szempontból, de élvezem a csata fizikai részét is - dicsérte az ötszörös NBA- és kétszeres olimpiai bajnok Bryant James fizikumát úgy, hogy közben önmagáról sem feledkezett meg. - Nem mondanám, hogy rivalizálunk, mert ahhoz túlságosan jó viszonyban vagyunk. Senki mást nem kedvelek annyira, mint őt."

A két klasszis számtalan alkalommal játszott egymás ellen, az alábbi összeállítás is kettejük csatáját eleveníti fel. 

NBA, alapszakasz:

Los Angeles Lakers-Cleveland Cavaliers 108-120
Toronto Raptors-Atlanta Hawks 104-96
San Antonio Spurs-Chicago Bulls 109-101
Denver Nuggets-Phoenix Suns 116-98

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:sportressofblogitude.com)