Jump to content

Vereséget szenvedett a Cavs és a Warriors is

2017. 10. 30. 10:14

A címvédő Golden State Warriors, valamint az előző idényben ugyancsak döntős Cleveland Cavaliers is kikapott hazai pályán az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.

 

 

Az oaklandi gárda idénybeli második vereségét szenvedte el – ezúttal a Detroittól – az Oracle Arenában, míg az elmúlt három szezon során összesen csak kilencszer maradt alul hazai pályán. A Warriors legjobbjaként Klay Thompson 29 pontot dobott.

A clevelandi bravúrt véghez vivő New Yorkban Tim Hardaway Jr. 34, míg a lett Kristaps Porzingis 32 ponttal zárt. A Knicks az előző tíz meccsét elvesztette a keleti bajnokkal szemben, melyben Kevin Love 22, míg LeBron James 16 pontig jutott.

A Dallasszal együtt sereghajtó Atlanta a Milwaukee ellen gyűjtötte be sorozatban hatodik vereségét, melyben a görög Giannisz Antetokunmpo 33 pontot szórt.

Az Indiana a két csapat utóbbi 20 meccséből harmadszor győzte le a San Antoniót, míg a Washington 27 ponttal kapott ki Sacramentóban. Szoros mérkőzés esetén a fővárosiak lehettek volna az első csapa az NBA történetében, amelynek első hat találkozója legfeljebb ötpontos különbséggel zárult.

Eredmények:
Golden State Warriors-Detroit Pistons 107-115 
Cleveland Cavaliers-New York Knicks 95-114
Brooklyn Nets-Denver Nuggets 111-124
Charlotte Hornets-Orlando Magic 120-113
Sacramento Kings-Washington Wizards 83-110
Indiana Pacers-San Antonio Spurs 97-94 
Atlanta Hawks-Milwaukee Bucks 106-117

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI, twitter)